40 székelyföldi fotóművész 74 alkotását tartalmazó vándorkiállítás anyagából nyílt tárlat péntek délután Csíkszeredában a megyeháza galériájában.
2011. október 01., 10:402011. október 01., 10:40
2011. október 01., 12:012011. október 01., 12:01
A kiállítást Marosvásárhelyre, Bukarestbe és Budapestre is elviszik
A sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum fotóklub Varázsképek, Székelyföld című gyűjteményének anyagát szeptember harmadikán a Tündérfest kísérőprogramjaként már kiállították szabadtéren a Mikó-vár udvarán, de többen jelezték, hogy akkor nem sikerült megtekinteniük a kiállítást, így azt újból elhozták Csíkszeredába. A pénteki kiállítás attól volt különleges, hogy a két kurátor – Kovács László Attila és Toró Attila – mellett több mint tíz csíki kiállító is jelen volt. Az egybegyűlteket Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte. „Ez az első alkalom, amikor a fotósok, a szervezők és maguk az alkotók felismerték, hogy képet mutatni Székelyföldről lehet úgy is, hogy összeállnak a szervezetek, fotóklubok és csoportok. Ez a közös egység jelzi, hogy lehet közösen gondolkodni Székelyföldben.”
Borboly Csaba, Ferencz Angéla és Kovács László Attila nyitotta meg a tárlatot
Házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntötte az érdeklődőket és az alkotókat. „A kiállítással Székelyföld fényét, ragyogását hozták be ide a falak közé. Bízom benne, hogy a kiállítás még nagyon sok helyre el fog jutni, és a székelyföldi összefogás jegyében készült tárlat felhívja a magyarországi közösség figyelmét is. Székelyföld nem egy leszakadt, értéktelen hely, hanem egy olyan hely, amit meg kell nézni, meg kell becsülni.”
A fotókiállítás október 4-ig tekinthető meg Csíkszeredában
Kovács László Attila, a kiállítás kurátora röviden ismertette a vándorkiállítás létrejöttének történetét, és maga mellé szólította a jelen lévő csíkszeredai fotóművészeket: Ádám Gyula, Fülöp Szilárd, Görbe György, Incze Domokos, Incze László, Kristó Róbert, Labancz István, László Csaba, Martinas Cristian, Márton Ildikó, Molnár Attila, Péter Zsombor, Szabó Attila, Teutsch Alpár, Várday Béla és Virágh Zsuzsa nevét szólította. Az alkotások a csíkszeredai megyeházán október 4-ig tekinthetők meg, beleértve a hétvégét is, a nap bármelyik szakában.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!