
A Tamási Áron Színház igazgatójának menedzseri tevékenységét háromtagú zsűri értékelte, melynek eredményeként távoznia kell Bocsárdi László igazgatónak. Amellett, hogy Bocsárdi László megfellebbezi a döntést, a háromszéki civilek on-line aláírásgyűjtésbe kezdtek a színház érdekeinek megvédéséért.
2010. június 03., 20:002010. június 03., 20:00
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színházat öt éve vezeti Bocsárdi László rendező, akinek munkáját nemrég egy háromtagú bizottság vizsgálta ki. A zsűri tagjai Balázs Éva színművész, Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője és Klárik Attila önkormányzati képviselő voltak, ők 8,92-re értékelték az elmúlt évek munkáját, ez az eredmény pedig nem enged szerződéshosszabbítást. A színház igazgatói tisztségére versenyvizsgát írnak ki az ősz folyamán, ám Bocsárdi László megfellebbezi a zsűri döntését, hiszen úgy véli az ellene felhozott kifogások alaptalanok.
A neves rendezőt kiváló színművészeti és rendezői tevékenységéért a magyar állam 2003-ban Jászai Mari-díjjal tüntette ki. Munkájának 8,92-re való pontozását (a tíz pontból) bár a rendező tudomásul vette, nem fogadja el. Ugyanígy nem fogadja el a helyi közösség sem, hiszen a civilek on-line petíciót fogalmaztak meg, melyet bárki aláírhat aki támogatja a rendező további tevékenységét a színház élén.
A beadvány aláírói és kezdeményezői arra hívják fel a címzettek figyelmét, hogy az értékelő bizottság szakmailag hiányos volt, így igazságtalan értékelésükkel a város büszkeségét minősítik. „ A Bocsárdi László értékrendje és egyénisége szoros összefüggésben áll a színház eredményeivel, művészi hitelességét pedig egyedüli garanciának tarjuk arra, hogy a Tamási Áron Színház által létrehozott értékek megmaradjanak. Egy személyi csere beláthatatlan következményekkel járna, kétségtelen, hogy ezzel véget érne egy olyan értékalkotó szakasz a színház életében, amely annyi elismertséget hozott a városnak és kultúránknak egyaránt”– vallják a kezdeményezők és támogatók.
Az internetre nemrég felkerült petíciót, már közel százan írták alá on-line, a http://www.sepsiszentgyorgy.info/peticio oldalon, köztük tanárok, zenészek, színészek és színházszerető helyi lakosok. Az on-line aláírásgyűjtés június 7-én, hétfőn zárul. A petíció június 8-án, kedden kerül átadásra a sepsiszentgyörgyi városházán.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.
szóljon hozzá!