Néptánccal kovácsoltak közösséget Gyimesbükkben

Egy, néhány évtizede kimaradt hagyományt újítottak fel Gyimesbükkben. A végső cél, hogy az emberi élet fontos eseményein, mint az esküvő vagy a keresztelő, ismét a hagyományos zene szóljon, és a sajátos helybeli táncokat ropják.

Szőcs Lóránt

2011. október 10., 17:532011. október 10., 17:53

2011. október 10., 19:282011. október 10., 19:28

„Édesanyámék idejében volt vasárnap délutáni táncdélután, ami kettőkor kezdődött és este kilencig tartott. Ez a gondolat indított el engem is és néhány fiatalt, hogy hasznosan, minőségi szórakozásokkal töltsük el az időt” – vallotta portálunknak Sárig Attila szervező, akit valószínűleg siklóernyősként ismerhet az olvasó.

Tavaly októberben indították a néptáncoktatást. Azóta a Hargita Megyei Kulturális Központ révén sikerült pályázni és támogatást nyerni a Communitas Alapítványtól. Első fázisban a szervező arra gondolt, hogy a huszonévesek fognak a táncdélutánokra járni, de inkább az öt-nyolc osztályosok és a középiskolások jöttek. Szerinte a tinédzserek érdeklődésének az a magyarázata, hogy Sára Ferenc táncoktató és felesége előzőleg Gyimesközéplokról Gyimesbükkre is lejárt tanítani, és az iskolásokkal megszerettették a néptáncot.

Idén októbertől újra akarják indítani a táncköröket, egyelőre táncoktatót keresnek, de arra is gondoltak, hogy felkeresnek néhány idősebb falubelit, akik Sárig Attila szavai szerint egykor „belenőttek a táncba”. Szeretnének tőlük néhány tanácsot kapni, hisz más az íze a táncnak, ha nem táncoktatótól tanulta az ember. Sikerélményt is elkönyvelhetnek már: egy lakodalomban a többnyire helybeliekből álló násznépnek kellemes meglepetést szereztek, népzenét rendeltek és felálltak táncolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés