"Nem kapni, csinálni kell!"

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

1998 óta évi rendszerességgel bútorfestő tábort szervez a szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az ott készült székek, tékák, fogasok, tálalószekrények és padok, valamint kelengyés ládikók, órák, fali díszek évközben a Múzeum Szállóban is megcsodálhatók.

Molnár Melinda

2010. április 09., 10:192010. április 09., 10:19

2010. május 05., 12:052010. május 05., 12:05

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A tavaszi szünidőben hatvanfőnyi gyermek és felnőtt tanulta, gyakorolta a Homoród menti, színes, sok vékony díszítéssel készülő festett bútor csínját-bínját. A tábor része a tanulmányi kirándulás: pénteken szászföldi emlékhelyekre látogatnak. Vasárnap kiállításon is megszemlélik az alkotó munka eredményeit.

A Gyermekfilharmónia hagyományos rendezvénye idén a helyi tanács és a Tanulók Háza közös szervezésében zajlott. Újdonságként, a korábbi évek asztalos darabjai – óralap, fogas, sótartó, téka, kispad, paletta – mellett kicsi széket is festhettek, a kontyos nagy szék mintájára – gyermekek, felnőttek egyaránt – tudtuk meg Haáz Sándor zenetanártól, a gyermekfili vezetőjétől.

– A résztvevők elsősorban a Mártonffi János Általános Iskola diákjai, de szentkeresztbányaiak és lövéteiek is vannak. Akik 10 kilométernél nagyobb távolságról érkeztek – legtávolabbról Marosvásárhelyről, de ketten Magyarországról is – a Múzeum Szállóban laknak. Ottjártunkkor Balázs Antal ny. tanító (Sepsiszentgyörgy) irányításával a kopjafákról tartott előadása nyomán virágpálcát készültek faragni a résztvevők.

Szatmári Borbála (Marosvásárhely) kellemes népzene hangjai mellett a gyönyörű, dús mintákat tanította a kisebbeknek. A táblán láthattuk a minták rajzait, valamint összehasonlíthattuk a különböző mintadarabokon látható háromszéki és csíki technikát.

Az idei bútorfestő táborról véleményeket olvashatnak az Udvarhelyi Híradó április 9-ei számában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés