Ne vedd igénybe a démonok jóslatát

– Három Shakespeare-tragédiát is rendez a Csíki Játékszínnél. Ezeket úgy hallottam, hogy összefüggő sorozatként képzeli el.

– Az én olvasatom alapján William Shakespeare három tragédiája a Hamlet, a Macbeth és a III. Richárd egy trilógiát alkot. Az említett műveket szerzőjük a bűn és bűnhődés köré élezte ki. Olyan világokról szólnak, ahol értékválság létezik, sőt a Macbeth-nél már teljes értékcseréről is beszélhetünk. El is hangzik a műben, hogy „Szép a rút és rút a szép”. Lenyűgöző, hogy milyen élethűséggel jeleníti meg a bűnös lelkek kínjának poézisét, és habár ezekben a tragédiáiban élet-halál a tét, kisebb csatákat mindnyájan megvívunk a mindennapi életben, így ezek a művek mindig is megőrzik aktualitásukat. Gyönyörű, ahogyan Shakespeare-nél, a rend és a káosz harcából, mindig a harmónia kerekedik ki győztesen, a történetek végén a dolgok és értékek rendje helyreáll.

– A Hamletben megjelent „a színház a színházban” téma, ezt kihasználva egyfajta szakmai önreflexiót is megvalósíthatott. Az előadásban szerepelő vándorszínészek, a főhősök tragikus csatáit előzőleg eljátsszák. Ezzel utalt a művészet egyfajta abszurditására, hogy mindent előrejelez, előrelát, de a tényeken nem tud változtatni. Sikerült-e a Macbeth-be is becsempészni ezt a motívumot?

– Természetesen nem lehetett ezt a motívumot ilyen markánsan megjeleníteni, mivel nem létezett a színház a színházban jelenet, de a tragédiát, a jövőt jelzik a boszorkányok, a fekete mágiát űző varázslók. Persze csak részleteket fednek fel, de attól a pillanattól kezdve, amikor is a Macbeth házaspár hinni kezd ezekben a jóslatokban rögtön elnyeli, felemészti őket ez a jövő. A mű talán legfontosabb mondanivalója éppen az, hogy az embert, attól a pillanattól kezdődően, amikor is démonikus erők, fekete mágia, vagy más tisztátlan módszerekkel megfejti a jövőjét, ez lépésről lépésre egészen a pusztulásáig emésztheti fel őt.

– Kikerülhető ez a sors?

– Természetesen, a varázslók, a boszorkák csak részleteket fednek fel, így Macbeth mindig is választhatna más utat is, mint a gyilkosság és a bűnözés útját. Mindig létezik szabad akarat, bármikor lemondhatna tévelygéséről, de nem teszi, sőt mindig, amikor a jövőjét felfedik a legrosszabb lehetőséget választja. Az én felfogásom szerint ő nincs kényszerítve – ahogy különben senki sincs –, hogy egy bizonyos életutat kövessen. Sorsát ő maga választja. Tehát egy olyan embert látunk, aki lépésről lépésre veszíti el, vagy mond le emberségességéről. Nem létezik predesztináció, hisz ebben az esetben egyetlen bűnöst sem lehetne felelősségre vonni. Szóval nézetem alapján, semmiképp sem a megváltozhatatlan sors történeteként kell felfogni ezt a tragédiát. Ha minden előre meg lenne írva, akkor bárki felelősségre vonás nélkül bűnőssé válhatna, mert senki senkit sem büntethetne.

– A próbát megnézve úgy tűnik, hogy nagyon részletesen, másodpercről másodpercre ki vannak dolgozva a jelenetek, ehhez bizonyára erős színészek közti összhangra volt szükség.

– Ez egy minden erőt és tehetséget igénybe vevő csapatmunka, melyben számomra minden színész szerepe ugyanolyan fontos. A zeneszerző is ha szimfóniát ír, lehet, hogy egy-két hangszernek csak egy-két dallam vagy futam erejéig ad benne szerepet, de a mű egészében mégis elengedhetetlenül fontosak. Ötödik alkalommal működök együtt a Csíki Játékszínnel, gyakorlatilag a színészek többségével mind az öt alkalommal dolgoztam. Megszokhatták már a stílusomat. Persze, azért én is próbálok fejlődni, mindig változtatok, kísérletezek. Nem szabad sohasem a rutinig eljutni. Gondoskodtam, hogy új elemekkel gazdagítsam az előadást, nem akarok a múltbeli sikerekből élni. Egy kicsit konyhanyelven fogalmazva, egy levesnek, amit újramelegítenek, már nem ugyanaz az íze, érdemesebb inkább újat főzni. Természetesen, azért néhány részletet a Hamletből is megőriztem, persze ezt nem a képzelőerő hiánya miatt tettem, hanem – ahogy a beszélgetés elején erről már szó volt – a két darab közti összefüggésekre erősítettem rá ezáltal. Másfelől úgy érzem, hogy a kifejező eszközök tekintetében talán ez a legradikálisabb előadásom. Akár a díszletet, akár a színészek játékát nézzük, megpróbáltam a legnagyobb megtakarítással dolgozni. Csak a lényegre összpontosítunk. Félre tettük mindazt, ami csak lehetséges és mellékvágányra vezethetett volna. Sokkal drámaibb, sokkal pörgőbb így a történet. Nem is arra törekedtünk, hogy mindent szöveghűen és részlethűen vigyünk színre, hanem, hogy egy saját olvasatot teremtsünk. Ahogyan Constantin Brâncuşi A bűvös madár (Pasărea măiastră) című festménye sem emlékeztet egy madárra. Kérdezték is az alkotót, hogy miért nem a valóságot képezte le egy az egyben, vagyis hol van a festményen a madár? Ő kijelentette, hogy nem a madarat, hanem a repülést akarta megfogni, megérteni...