Múzeumok Éjszakája Csíkszeredában – másodjára

•  Fotó: Nagy Gyöngyvér

Fotó: Nagy Gyöngyvér

Tartalmas, izgalmas éjszakába nyúló kulturális programok várják az érdeklődőket a Csíki Székely Múzeumban június 25-én, szombaton. Szent Iván éjszakáján, a nyári napforduló ünnepén a leghosszabb a nappal, ezért zajlik Európa-szerte a Múzeumok Éjszakája, amikor is kinyúlhat a nyitvatartási idő, és többen – képletesen – „leltárba vehetik” az intézmények által őrzött értékeket.

Szőcs Lóránt

2011. június 22., 18:122011. június 22., 18:12

A Csíki Székely Múzeum második alkalommal csatlakozik a nemzetközi rendezvényhez. Tavaly az intézmény alapításának 80. évfordulóját ünnepelték, melyre meghívták a múzeum egykori igazgatóit is, akik emlékeik alapján rekonstruálták a múzeum történetét. Idén megkezdődtek a Mikó-vár átépítési munkálatai, így a legfrissebbnek a falkutatások számítanak, a nyílt nap folyamán az eredmények nyilvánosságra hozása számít premiernek.

Tavaly az ingyenes belépőt kétezerötszáz látogató váltotta ki, amint Dávid Bíborka szervezőtől megtudtuk, idén is visszavárják őket, sőt remélik, hogy a számuk gyarapodik. A rendezvény célja ugyanis az, hogy minél többen térjenek be ezen a napon a múzeumba, hisz gyakorlatilag egy nap alatt áttekinthetővé válik az értékőrző intézmény egész éves tevékenysége. Nem mellékes az sem, hogy ilyenkor a kiállításlátogatás, sőt a tárlatvezetés is ingyenes, tehát azok is látogathatják a tárlatokat, akik anyagiak hiányában ezt másképp nem tehetnék meg.

Elsősorban a különböző kiállítások népszerűsítésére összpontosítottak, a tárlatok 10 és 24 óra között látogathatók. Óránként indul tárlatvezetés, az állandó kiállításokra 10 és 14, a Rejtélyek, sorsok, múmiák időszakos tárlatra pedig 10 és 20 óra között kapnak szakmai eligazítást az érdeklődők.

Délelőtt a kisebbek és a családosok kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. A Matató-kutató gyermekfoglalkozásokra, a Talentum Alapítvány játszóházára, illetve a Pigmenta csoport által szervezett kreatív pólófestésre (12 lej/póló) 10 és 16 óra között lehet jelentkezni.

Múzeumhoz kapcsolódó foglalkozásoknak számít, hogy idén is látványos, közérthető és átélhető módon mutatják be a múzeumi szakemberek tevékenységét. 11 órától Botár István és Darvas Lóránt régészekkel a terepen egy ásatás folyamatát és eredményeit ismerhetik meg.

14 és 17 óra között a szakemberek kalauzolásával betekintést nyerhetnek a múzeum régészeti és néprajzi gyűjteményébe, megismerhetik a gyűjteménykezelők és a restaurátorok munkáját.

16 órától egy művészettörténeti sétán vehetnek részt a Mikó-vár körül, amelyen Kósa Béla történész ismerteti a folyamatban lévő falkutatások eredményeit, illetve a vár történetét.

17 órától Csíkszereda város kiváltságlevelének bemutatása történik. A felbecsülhetetlen értékű levél, melyet Apafi Mihály fejedelem állított ki 1670. július 10-én a Radnóti-kastélyban, az elmúlt év őszén, 70 év után került vissza a város és a Csíki Székely Múzeum tulajdonába. A város legkorábbi, eredetiben is fennmaradt kordokumentumát Szőcs János történész és Benedek Éva papírrestaurátor mutatja be.

Európai mintára nemcsak a múzeum nyílt napja zajlik, hanem a rendezvény összművészeti jellegű. 13 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Zián és Kopik bábelőadást mutatja be. Rendező: Palocsay Kisó Kata, szereplők: Zián – Páll Gecse Ákos és Nagy Sándor; Kopik – Vass Richárd és Oláh Anikó Katalin. 19 órától szintén a temesvári társulat Molière Szívek és szarvak című vígjátékát adja elő. Rendező: B. Fülöp Erzsébet, dramaturg: Duró Győző, szereplők: Gecse Ákos, Lőrincz Rita, Nagy Sándor, Vass Richárd és Oláh Anikó Katalin.

Két koncertre is sor kerül, 21 órától a sepsiszentgyörgyi P.U.L.B., azaz a Próba után Lacikánál borozunk együttes lép fel, 22.30-tól pedig a Party Cover Band zenél, a csíkszeredai együttes repertoárjában a 80-as, 90-es évek legismertebb világslágereinek a feldolgozásai szerepelnek.

24 órától a Très Courts Filmfesztivál anyagából vetítenek filmeket. 17 ország 46 válogatott nagyon rövid filmje (három percnél kurtább produkciók) kerül bemutatásra.

Két műsorpont esetében előzetes bejelentkezés szükséges. Aki a terepen a régészekkel, valamint a múzeumi emberek munkája a kulisszák mögött programokon szeretne részt venni, szándékát a 0266 311 727-es telefonszámon, illetve az info@csikimuzeum.ro e-mail címen kell jelezze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés