Fotó: Veres Nándor
Turi Bálint a lélekre nyit ajtót József Attila, Dsida Jenő és Márai Sándor költeményeinek tükrében – az előadóművésszel beszélgettünk az őszinteség nehézségeiről és a versmondás kikopásáról, valamint az arcán egyre halványuló monokliról.
2011. szeptember 04., 19:442011. szeptember 04., 19:44
Turi Bálint budapesti színművész a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház meghívására mutatja be szeptember 7-én 18 órától a városi könyvtár olvasótermében Ajtót nyitok című, Csurulya Csongor rendezte egyéni előadását. A bemutatót követően szeptember 8-án és 9-én újból megtekinthető lesz a produkció.
– Miért Udvarhelyt választottad a bemutató helyszínéül?
– Családi vonatkozású a dolog. Feleségemmel itt találkoztunk Szentegyházán, négy évvel ezelőtt, két éve vagyunk házasok, és van egy másfél éves gyönyörű kisfiunk. Akinek mellékesen köszönhetem ezt a monoklit. Különben mindenféle spekulációt hallottam már a monoklival kapcsolatosan, hogy négyen voltak s én ötre vagyok kiképezve, apósom megkérdezte, hogy fát vágtam-e, gondolta, a fejszével csaptam magam fejbe. Pesten például az volt a legnépszerűbb, hogy egy türelmetlen szinkronrendező hozzám vágta a kilincset. Szóval jókat szórakoztam a dolgon, Udvarhelyen jó kis reklámot lehetne így csinálni az előadóestnek.
– Hogyan született meg az előadás? Milyen késztetésre?
– Nem nagyon mondanak verset manapság, szavalni nem is lenne olyan érdekes, ezért ezekből a költeményekből próbáltam összeállítani egy összefüggő történetet. Ez az elmúlt öt évben fogalmazódott meg bennem. Fura is beszélni róla, mert nem egy szerepről vagy darabról van szó, hanem saját történetemről, amit József Attila, Dsida Jenő és Márai Sándor költeményeinek a tükrében fedeztem fel. Ez egy körülbelül 50 perces, versekből összeállított előadás, melynek gerincét József Attila Szonettkoszorúja képezi, amit 18 évesen írt jó barátja, Juhász Gyula születésnapjára. Ez egy eléggé vitatott irodalmi értékű mű, nagyon szeretik kritizálni az irodalomtörténészek, de fantasztikus dolgok vannak benne, pláne ahhoz képest, hogy egy 18 éves kölyök írta. Leginkább ezen alapszik a történet, ötven százalékban József Attila-versek vannak benne, de nem az ismertek közül. Pontosan azt a metszetet kerestem, ami az ő meg az én életemben érdekes volt, ami engem meghatározott. A szerelem, gyász, siker, kudarc, öröm – van vagy tíz ilyen kifejezés, amit az előadás margójára összeírtam.
– Miként esett a választás ezekre a versekre és ezekre a költőkre?
– Tulajdonképpen olyan versek voltak, amelyekbe belebotlottam, és amelyek érdekeltek. Az én érdeklődési irányomat is mutatja, hogy pont Dsidába, Máraiba és József Attilába botlottam. Az ő stílusuk áll hozzám nagyon közel.
– Miért versekre alapozod az előadást?
– Véleményem szerint József Attila-verset legjobban Latinovits Zoltán mondott, Balkay Gézának szerencséje volt még Latinovitstól tanulni, nekem pedig a Gézától. Játszottam vele négy évig egy pesti kis stúdiószínházban, ő sokat rendezett ott, Shakespeare-ektől kezdve verses drámákig. Számos diákot készített fel a felvételire, és bár én akkor már színészként voltam ott, mi is sokat foglalkoztunk versmondással. Tehát innen jött az érdeklődés. Balkay Géza körülbelül öt évvel ezelőtt meghalt, akkor szét is ment ez a társulat, és azóta gondolkodtam rajta, hogy mindazzal, amit tőle hallottam meg tanultam, kellene kezdenem valamit. Azóta Budapesten almunkákból, szinkronokból élek, szabadúszóként dolgozom. Pontosan azért nem mentem el egy társulathoz sem, mert nem találtam olyan embert, mint Balkay. Szóval kerestem valami új impulzust, valami frissességet, és ez jutott eszembe.
– Hogyan formáltál a versekből egy előadást?
– Van a Szonettkoszorú, ami 15 versszakból áll, így a tizennégy versszak első és utolsó sora adja ki a mesterszonettet, a tizenötödiket. Én mint színész ezt a Szonettkoszorút próbálom feltörni, megérteni, átgondolni és megosztani a közönséggel. Mialatt ezzel küzdök, amíg egy mesterszonetté érik, jutnak eszembe különböző dolgok, amik más költők más gondolatait citálják elő. Tehát az előadás erre a vázra, tulajdonképpen egy költeményre van fölépítve.
– A produkciót a városi könyvtár olvasótermében játszod majd. Milyen szerepe van a helyszínnek?
– Sokat gondolkodtunk a helyszínen. Mivel Magyarországon is akarom játszani, minél egyszerűbb, utaztatható produkciót kellett kitalálnunk. Ez egy intim dolog, nem kell hozzá népes közönség, 30–40 ember már bőven elég. Nem volt szükségünk nagyobb térre, ha színpadon lett volna, akkor is stúdiótérben gondolkodtunk. Körbejártuk az udvarhelyi helyszíneket, a Mokkát, a Kalapost stb., felmerült a könyvtár alagsori terme is, de a legjobb ötlete Csongornak támadt, hogy csináljuk fönt, az olvasóteremben. Így olyan közeget, díszletet kapunk, amelyet színpadra állítani nem tudnánk. Megvan az egésznek ez a könyvtárillata is. Itt hozzá tudok nyúlni a versekhez, és tudok egy intim közeget teremteni.
– Milyen szándékkal jött létre az előadás?
– Nem egy produkciót kerestem, amit el lehet adni. Akkor csináltam volna Márai neve alatt egy műsort, mert arra rendszerint begyűlnek az emberek. Igazából bele vagyok kényszerítve, mert annyira rólam szól, hogy muszáj elmondanom, különben szétfeszít. Nem az üzleti cél vezetett, hogy kinek fogom játszani, hanem meg akartam osztani dolgokat. József Attilához engem az vezetett nagyon közel, hogy hét évvel ezelőtt elveszítettem az édesanyámat, elég furcsa körülmények között. József Attilának van egy verse, aminek történetesen az a címe, hogy Ajtót nyitok. Maga a történet, ahogyan ő azt három-négy képben leírja, olyan erősen azonosul azzal, amit én átéltem, hogy rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Az ő anyjával való viszonyát édesanyám elvesztése kapcsán jobban meg tudtam érteni. Ez lett az előadás címe is, de ennek van egy másik jelentése is, hogy én most kinyitok egy ajtót, kilépek valahonnan, és ott hagyok néhány dolgot, amelyek velem történtek és amelyeknek nem mindegyike ilyen borzasztóan szomorú, de talán elég tanulságos és megosztandó.
– Akkor lehetne úgy fogalmazni, hogy számodra ez egyfajta terápia?
– Nem feltétlenül, mert nem fogja helyettem megoldani a problémáimat, helyettem feldolgozni a történteket vagy megbocsátani. De mivel megtapasztaltam, és ilyen erős dolgok történtek velem, ezért kötelességemnek érzem, hogy beszéljek róla. Olyan dolgok vannak benne, amelyek mással is előfordulnak, én azt szeretném elmesélni, hogy belőlem mit hozott ki.
– Nehéz nemcsak színészként, de emberként is ennyire kitárulkozni a közönség előtt?
– Ha csinálsz egy előadást, amiben van egy irodalmilag felépített, konkrét szereped, az általában két dologból áll össze: abból, hogy te milyen lennél, ha az a figura lennél abban a helyzetben, a másik pedig a megírt szerep. Itt teljesen más dologról van szó, és küzdök is vele tisztességesen. Nehéz bizonyos intim dolgokat kiengedni magamból, illetve az is, hogy nem tudok elbújni egy másik szereplő mögé. Ha adhatnék neki egy ruhát, egy szokást, egy gesztust, egy mozdulatot pluszba, az nagyon sokat segítene, de itt igazából nincs semmilyen plusz. A határán mozog, hogy egy verses előadóest vagy egy színházi produkció legyen. Én magam sem tudom, melyik. Nem könnyű, az biztos, viszont a Szonettkoszorú ad neki egy kis segítséget, és végül is ennek köntösébe bújik a dolog. Tehát nem a múltamról mesélek itt versben, hanem vannak dolgok és gondolatok, amelyek a három szerző verseinek elmondása kapcsán felmerülnek bennem és remélhetőleg a közönségben.
– Tekintve, hogy egy saját projektről van szó, Csurulya Csongornak milyen szerepe van az előadás létrejöttében?
– Nagyon fontos szerepe van, mert ez nem egy magányos szakma, hanem nehéz társas pálya. Egyedül nem tudtam volna megcsinálni, hiszen mindig kell egy külső szem. Itt kicsit eltérő volt a felállás, mint más daraboknál, hiszen a rendező az, aki az első pillanattól sokkal többet tud a darabról, mint a színész. Ez a premierre szép lassan megfordul. Nálunk ez már lejátszódott oda-vissza: én elmondtam, hogy mit szeretnék, ő abszolút mellém állt és terelgetett, segített érhetővé tenné mondanivalómat. Nyilván egy idő után ő is birtokába került annak, amit csinálni akarunk, és így egyenrangú partnerekként dolgozhatunk.
– Ha nem a színészi pályát választottad volna, hogyan tudnád mindezt kiadni magadból?
– Az a kérdés, hogy mi a feladatom vele. Van itt még egy vonala az előadásnak, ami fontos: úgy van összeszerkesztve, hogy az egésznek legyen egy feloldozása, hogy fölfelé ívelő legyen. Van benne szó hitről, Istenről, arról, ami átsegít vagy engem átsegített dolgokon. Ha úgy tetszik, ez egy tanítás, amit én kaptam. Az, hogy az embernek konkrétan mi a feladata azokkal a dolgokkal, amiket átél, nagyon változó. Nem tudom, ha más lenne a foglalkozásom, megszületett volna-e ez az ötlet. De most úgy érzem, hogy nekem ez a dolgom, mindezeket az élményeket elmondani József Attila, Dsida Jenő és Márai Sándor szavaival. Nem szeretnék nagyképű lenni, és azt mondani, hogy az emberek tanulhatnak mindezekből, csupán saját élményeimet szeretném elmesélni.
– Nyilván a produkciót többször is színre viszed. Mennyire kimerítő egy ilyen magas érzelmi töltettel rendelkező előadást újra és újra bemutatni?
– Ez egy nagyon önmarcangoló dolog, hiszen kényelmetlen ennyire kitárulkozni, ennyire őszintének lenni a közönség előtt. Nem biztos, hogy minden áldott nap újra el akarod mondani, újra ki akarsz állni a nézők elé, de ez a dolgod.
Helyfoglalás kapcsán érdeklődni a színház épületében, Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron utca 15. szám alatt vagy a 0266-212131-es telefonszámon lehet. |
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!