A víz hangjai végigkisérik a többirányú gondolatsorból építkező Szőrös pisztráng című előadást. Számomra nem a vízről, hanem sokkal inkább a víz meghatározta élőlényekről beszél a táncjáték. A Szőrös pisztráng című előadást az Udvarhely Táncműhely tagjaival vitte színre Katona Gábor.
2010. március 24., 14:222010. március 24., 14:22
2010. április 07., 18:332010. április 07., 18:33
Mondhatná a rendező is, hogy gondolta a fene – egy modern és ugyanakkor egyszerű, jóhiszeműen primitív világot alkotó, kortárs táncot alkalmazó, párbeszédet mellőző produkció sokunknak fennakadást jelenthet a megértésben. Úgy vélem, a nézők majdnem fele, akik az Udvarhely Táncműhely előadására befizettek tegnap, valószínűleg egy, szóban elmondható, koherens mondatokkal felépíthető történetet kívántak volna – csakhogy ez nem ilyen. Rábízták a nézőre, hogy a gyönyörű látvány, és az előadás bámulatos zenei világa miután elbűvöli, értse, vagy ne értse, akarja, ne akarja ezt az előadást szeretni.
Beszélni kell a nagyszerű felépítésről, ahogyan szépen kibontakozik egy-egy gondolat, ahogyan megjelenik a humor a mozgás által, a kulminációs pont kibomlása, a közös táncban való együttmozgás öröme (még látványa is felszabadító – a néptánc alapú mozgást főként a fiúk különböző tánca adja) – ugyanakkor az sem hanyagolható el, hogy a néptáncon nevelkedett táncosok némelyike milyen érzékenyen uralja ezt a formanyelvet. Az északi népek mondavilágára hagyatkozva, egy hasonló szövegből, a Szőrös pisztránból hangzanak el passzusok (Gáll Katalin) – nálam rossz húrokat pendít a magas hangfekvésű, szemkontaktust kerülő, séta közben elhangzó szöveg. A cetről és bálnáról szóló részeknél már nyugodtabb a hanglejtés, és valószínű, még ha veszélyről is szól, a kimértebb megszólaltatás hatásosabb... (Bővebben olvashat az előadásról az Udvarhelyi Hiradó március 25-ei számában)
Tekintse meg fotógalériánkat!
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!