Menekülés a halál elől

Ennek az előadásnak mindössze az alapjául szolgál az eredeti, több mint kétezerötszáz éves görög dráma, Euripidész Alkésztisze. Csak a mag maradt meg, a kerettörténet. Ez az Alkésztisz ugyanis a rendező szüleménye. Az új szöveget Sorin Militaru ötlete alapján Székely Csaba írta, adaptálta. És ez, ha már valaki olvasott Székely Csaba művet, vagy látta valamelyik Bánya-előadást, rögtön kitűnik. Maivá, élővé, tragikomikussá vált a párbeszéd a szereplők között, ugyanakkor a karakterek is változtak. Sorin Militaru szerint ma már nem találunk hősöket körülöttünk, a görög drámák hősei eltűntek. Ma már csak az ember maga van, aki félelmében kisegérré változik, aki esendő, és tele van hibákkal.

A néző egy gazdag család otthonában találja magát az előadás elején. Pherész (Szélyes Ferenc) délutáni sziesztáját tölti éppen, felesége Klümené (Lőrincz Ágnes) tükör előtt szépítkezik, a cseléd (Benő Kinga) asztalt terít az ebédhez, a lakáj (Korpos András) poharakat törölget, és ott van a vak Koriphaiosz (László Csaba), aki mindvégig jósként van jelen a színpadon. A szelíd Alkésztisz, aki szinte semmit sem beszél az előadásban, legtöbbször csak bocsánatot kér, a két gyerekkel játszik, és ekkor érkezik haza Admétosz (Bányai Kelemen Barna), a ház ura, aki – többször is elhangzik – hatalmas ember. Ez a család csöppen bele egy nem várt helyzetbe. Admétosz után eljön a halál, Thanatosz (Sebestyén Aba).

Hogyan éli meg egy, a felső tízezerhez tartozó család ezt a helyzetet? Hogyan éli meg ezt az az ember, akiről mindenki azt mondja, hatalmas, bármit meg tud tenni? Hogyan viselkedünk akkor, ha jön a halál és menni kell? És mi történik, amikor megadatik a lehetőség arra, hogy valaki más vállalja helyettünk a halált?

Ezek köré a kérdések köré épül az előadás. Székely Csaba szövege, amely egy-két helyen a Csehov művekre hasonlít, tragikomédiává varázsolja a helyzeteket. Poénok, szójátékok, több jelentéssel bíró félmondatok röpködnek a levegőben, miközben súlyos vádak hangzanak el, nehéz helyzeten kell túllépni. Csak Alkésztisz nem beszél. Néma csendben hallgatja a többiek riadalmát, nézi félelmüket. Ő maga a nyugalom, a csend, nem reagál, nincsenek benne érzelmek. Egy váratlan pillanatban mégis ő lesz az, aki önként vállalja a halált férje, Admétosz helyett. És itt vált a darab. Sorin Militaru két részre osztotta az előadást: az első tragikomikus, szövegcentrikus, a másik egy vízió, ahol nincsen dialógus, amely az eredeti drámában nem is létezik. És ez az a rész, amely a legerősebbre sikerült.

A pokolban találjuk magunkat. Ezt a helyszínt úgy formálta meg a rendező, ahogy eddig én még nem láttam. Borzasztó, ijesztő, sötét, gonosz. Thanatosz szolgája (Galló Ernő) vezet be minket ebbe a környezetbe, ahová igazából nem is kívánkozunk. Ide érkezik meg Héraklész (Bokor Barna), hogy visszahozza Alkésztiszt. Thanatosz és Héraklész harca Alkésztiszért szintén hatásos momentuma az előadásnak. S bár az eredeti görög dráma a jó győzelmével végződik, Sorin Militaru nem ilyen optimista. Alkésztiszt egyedül, magányosan hagyja a színpadon.

A Tompa Miklós Társulat első idei bemutatója nagy és nehéz falat a nézőnek, sok helyen maradtam én is kérdőjelekkel, ám díszletében, képi világában, hatásában olyat nyújt, hogy napok múlva is gondolkodásra készteti az embert.

Szereplők: Tompa Klára (Alkésztisz), Bányai Kelemen Barna (Admétosz), Sebestyén Aba (Thanatosz), Bokor Barna (Héraklész), Szélyes Ferenc (Pherész), Lőrincz Ágnes (Klümené), Korpos András (Lakáj), László Csaba (Koriphaiosz), Benő Kinga (Cseléd), Galló Ernő (Thanatosz szolgája), Vajda Andrea és Horváth Kriszta (Alkésztisz és Admétosz lánya), Nagy László és Szabó János Szilárd (Alkésztisz és Admétosz fia)

Rendező: Sorin Militaru

Zeneszerző: Vlaicu Glocea

Díszlet- és jelmeztervező: Cristian Marin

Koreográfus: Monica Moldovan