Megvalósulhatott Nagy Imre egyik álma?

Gaál András az Eső után című alkotásával

– Hogyan ismerte meg Nagy Imrét?

– Én már azelőtt ismertem Imre bácsit, mielőtt Csíkszeredába kerültem. 1959-ben helyeztek a csíkszeredai gimnáziumba, mert az előttem levő rajztanárt, Kovács Dénest, aki a múzeum igazgatója is volt, az 1956-os események koholt perei nyomán bezárták. Nagy Imrére egy kolozsvári tárlata nyomán figyeltem fel (nem emlékszem pontosan, hogy 1957-ben vagy 1958-ban). Főiskolás képzőművész hallgatóként nagyon ünnepeltük alkotásait, örültünk, hogy végre egy modern tárlatot láthatunk.

Nagy Imre különleges, visszahúzódóbb ember volt, aki nem társalgott mindenkivel, csak néhány művész vagy író barátjával. Őszinte, szókimondó volt, valószínűleg sokan haragudtak ezért rá. Szóval az alkotásait már ismertem, természetesnek vettem, hogy amikor idekerültem, akkor bemenjek hozzá és bemutatkozzam. A maga szűkszavúságával fogadott, de hamarosan barátok lettünk. Rajta keresztül ismertem meg a Gál Ferenc tanítónál levő nagyszerű gyűjteményt is.

Aba Novák Vilmos: Csíkszeredai vásár

Mindig érdekelte, hogy mit alkotok, kiemelte, hogyha valamelyik munkám elkészül, feltétlenül mutassam meg neki. 1961 októberében hívott el festeni a Hirtelenbe, ami úgy 17 kilométerre van a várostól. Mondtam, hogy sajnos, most jöttem ki a kórházból, ahol sárgasággal kezeltek, és csak diétás ételeket ehetek, de megnyugtatott, hogy biztos, amit ő ad nekem csak jó lehet, mert abban az időben éppen vegetáriánus volt. A megbeszélt időben hajnal négykor odamentem hozzá, az udvaráról egy lovas szekér vitte ki állványainkat, felszereléseinket a hegyek közé. Nem késhettem, mert mindig kényesen ügyelt a pontosságra. Útközben sokat mesélt a Hargita gyönyörű októberi színeiről, hogy ez a varázslatos színvilág máshol nem is létezik. Mondhatni meggyőzött, azóta is az ősz kedvenc évszakom, a tájképeim zömét akkor festem. Tíz napot töltöttünk ott kinn, ketten. Viszont minden reggel megkérdezett, hogy hol szeretnék alkotni, és ő az ellenkező irányba indult. Szóval, habár az életéről és a szakmai véleményéről sokat megtudhattam, sokat elemezte a kortárs művészeket, vagy elmesélte, hogy milyen volt neki Rómában, Londonban vagy Párizsban, de konkrétan az alkotási folyamatába sohasem nyerhettem bepillantást. Ő mindig megnézte a munkáimat, de a sajátjait sohasem mutatta meg.

Miután barátságot kötöttünk, mindig én vittem azokat a képzőművész kollégáimat hozzá, akik szerettek volna vele találkozni. A néhai Szécsi András marosvásárhelyi festőművész a Nagy Imrével lefolytatott néhány órás beszélgetés után ki is jelentette, hogy ennyi idő alatt itt többet tanult, mint a főiskolán.

Vorzsák Gyula képzőművész a Nagy Imre emléktáborban

– Nagy Imre számít az első olyan karizmatikus, elismert alkotónak, aki itthon próbált boldogulni, és aktív képzőművészeti életet szeretett volna létrehozni Zsögödben, Csíkszeredában, éppen itt szeretett volna egy művésztelepet létrehozni, ahol most önök alkotnak.

– Több periódust különíthetünk el az életében, a harmincas-negyvenes években tényleg volt egy olyan törekvése, hogy Zsögödfürdőn művésztelepet hozzon létre. Aba Novák Vilmost, Szőnyi Istvánt, Mágori Varga Bélát hívta meg többször is ide alkotni, és persze Szervátiusz Jenő már rendszeresen tanította a Kalot-legényeket. Nem talált azonban támogatókra, ezért nem tudta véghezvinni akaratát. Vénlegény lévén, Aba Novák Vilmost vagy Szőnyit is például Gál Ferenc tanítóhoz küldte, ott szállásolták el. Törekvéseiből viszont maradt valami az utókor számára is, mint például Szőnyi István a zsögödi temető, vagy Aba Novák Vilmosnak a Csíkszeredai vásár című festményei. Másfelől több egyéni tárlatot is szervezett Csíksomlyón vagy Csíkszeredában.

Nagy Imre később, 1949-től lakhelyét Kolozsvárra helyezi át, és csak feltöltődni jár haza. A hatvanas években viszont ismét Zsögödbe költözik. Nagy volt a vonzása Imre bácsinak, egyszer Etienne Hajdu, vagyis a tordai származású Hajdú István, az egyik legnagyobb francia szobrász kereste fel a zsögödi műtermében. Hajdúnál dolgozott sokáig Román Viktor szobrász is Párizsban. Egyszer Sütő András jóvoltából sikerült nekünk is kijutnunk Párizsba, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy Román Viktorral közösen állíthattunk ki, innen még Simon Endrét, Márton Árpádot és Gyarmathy János szobrászt hívták meg.

Nagy Imre tehát kulcsfontosságú ember volt, de neki nem sikerült művésztelepet létrehoznia. Amikor viszont nekünk (Márton Árpáddal és Zöld Lajossal közösen – a szerk.) sikerült megszervezni a Gyergyószárhegyi Alkotótábort, akkor élénken támogatott. Remélem, hogy most már az emlékére beindulhat ez a tábor, és saját néhány évtizedes szervezői tapasztalatomból tudom, hogyha a város és a múzeum támogatja, akkor működni is fog.