Teljesen magyaros műsorral jön Csíkszeredába a kuriózumnak számító The Heavy Brass Guys, vagyis a Nehéz fiúk tubakvartett. A zenekar csütörtök este hét órától koncertezik a református templomban, ahol a Kájoni-kódexben fellelhető régi magyar táncokból ad elő egy öttételes művet, játssza továbbá Liszt Ferenc második rapszódiáját és Kodály Zoltán Kállai kettősét, valamint Erkel Ferenc Bánk bán operájából ad elő egy részletet.
2011. november 09., 17:452011. november 09., 17:45
2011. november 09., 18:232011. november 09., 18:23
A hallgatóságot elsősorban szórakoztatni szeretik, inkább a népszerűbb, a laikusabb emberek számára is ismert műveket játsszák többnyire. „Azt gondoljuk, hogy nem kell egzotikus műveket választani, hisz eléggé kuriózumnak számít, hogy mindent tubával adunk elő” – hangsúlyozta portálunknak Adamik Gábor, a kvartett művészeti vezetője.
„A tuba alapvetően egy kísérő, egy basszushangszer a fúvószenekarokban és a szimfonikus zenekarokban egyaránt, de mi azért alakultunk, hogy bebizonyítsuk, ez a hangszer – technikai adottságai szempontjából – nyugodtan felveheti a versenyt, bármely más fúvós, illetve vonós hangszerrel. A tubanégyesünk hasonlít is egy vonósnégyesre: jómagam tenortubán játszom, vagyis én tölteném be a prímási szerepet; két kollégám Kelemen Tamás, illetve Török József F tubán a második szólamot, vagyis a másodhegedűt, valamint a brácsát helyettesítik; továbbá Jens Christian Clausen a legmélyebb hangfekvéseben, az Esz tubán a csellóra írt szólamokat adja elő” – vázolta fel a kvartett szerkezetét Adamik Gábor.
Azt is megtudtuk tőle, hogy a művek áthangszerelését Korb Attila, a Bohém Ragtime Jazz Band zenésze végzi, aki jó barátjuk. Különben a zenekar is egy baráti társaságból jött létre. „Három hivatásos muzsikusból és egy hobbizenészből alakult az együttesünk. 2004-ben egy nemzetközi tubástalálkozón ismerkedtünk össze, és a baráti társaságból lassan-lassan zenekar lett. Négy évvel ezelőtt ültünk először össze próbálni, összefújni, példaképpen az Egyesült Államokban létrejött tubás mozgalmat tartottuk szem előtt, hisz ott jött létre ez a műfaj a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Az első átiratok tubakvartettekre, tehát a tengerentúlon készültek, de azóta, mi is megtaláltuk a saját – úgymond – hangunkat. Rájöttünk ugyanis, hogy a magyar zeneirodalom ismert művei is remekül szólnak ebben a hangszerelésben. A Kállai kettős, ahogy reményeim szerint esti hangversenyünk is igazolni fogja, fantasztikusan fekszik a tubakvartettre, de kiemelhetném a Liszt-rapszódiát is, amely habár egy virtuóz zongoramű, nagyon-nagyon jól szól ezeken a hangszereken is” – elevenítette fel a kamarazenekar rövid történetét a művészeti vezető.
A kvartett különben második alkalommal turnézik Erdélyben, nem titkolt céljuk a tubának mint hangszernek a népszerűsítése. „Habár nagyon sok lelkes fiatal van, aki meg szeretne tanulni ezen a hangszeren játszani, elvétve akad olyan szaktanár, aki hiteles hangszertudást lenne képes bemutatni, illetve átadni. Személy szerint ezért is tartom fontosnak, hogy minél többet játsszunk, hogy még inkább tudjunk hatni a fiatalokra. Saját magam példájából indulok ki, úgy lettem tubás, hogy csodáltam gyerekkoromba néhány olyan hangszerest, aki fúvószenekarban, illetve kamarazenekarban játszott.”
A koncertet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és helyi tanácsa, illetve a Csíki Kamarazenekar Egyesület szervezi. Belépőt a helyszínen válthatnak 5 lejért.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!