Létezik-e két félváros, egy román és egy magyar Marosvásárhely?

Marosvásárhely legelső hangoskönyve elbeszéléseket, meséket tartalmaz a város meghatározó román és magyar személyiségeiről, olyanokról, akik itt éltek, és alkottak, gyógyítottak, neveltek vagy feltaláltak, és olyanokról is, akik bár nem voltak marosvásárhelyiek, de vannak a városhoz fűződő történeteik. A könyv egyik fele magyarul, másik fele románul tárja elénk a 12 magyar és 12 román személy történeteit, életét, akárcsak a hozzátartozó majdnem négy órás kétnyelvű hanganyag. „Fontosnak tartottam ezt az egyensúlyt, mert tudom, hogy sokan érzékenyek erre” – mondta Sorina Bota könyvének bemutatóján.

Nem akar negatív érzelmeket örökíteni

Mit jelent marosvásárhelyinek lenni ma? Kettészakítja-e a várost a magyarság és románság? Létezik-e két félváros, egy román és egy magyar Marosvásárhely? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vetett fel a könyv a csütörtök esti bemutatón. „A taxisofőr 50–50%-ban magyar vagy román, estére már nem emlékszünk, hogy magyarul vagy románul vettük a kenyeret. Ez Marosvásárhely” – mondta

Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára, aki Sorina Bota hangoskönyvét méltatva azt is kifejtette, hogy mennyire nem természetes az, hogy nem ismerjük egymás szobrait, iskoláinak névadóit, amely a várost kulturálisan két félvárosra szakítja. Sorina Bota az, aki megpróbálja összeragasztani ezt A város meséivel. „Történelmi ismeretei mellé nem akar negatív érzelmeket örökíteni, jóhiszemű és tiszta gondolatai vannak – mondta az újságíróról az alapítvány elnöke.

A város utca- és iskolanevei ihlették

Ugyanúgy megtaláljuk a könyvben a kincskereső Aurel Filimon nevét, mint a matematikus Bolyai Jánosét vagy a történész Gheorghe Sincai-ét és Köteles Sámuelét. „Egyedinek számít a könyv abban, hogy nincsenek benne a mi vagy a ti híres embereitek, hanem Marosvásárhely híres emberei jelennek meg benne” – mondta az újságíró-szerző, akit a város utcanevei, iskolanevei és szobrai ihlettek. 24 interjú anyaga található meg a könyvben, ebből kettő a Marosvásárhelyi Rádió aranyszalagtárából került elő. A könyv nem tudományos, nem is történelmi szempontból közelíti meg a várost és nevezetes embereit, hanem emberek igaz történeteit meséli el. A város meséinek végéről hiányzik a „Jó éjszakát, gyerekek!” elköszönés, ugyanis szerzője nem elaltatni akart vele senkit, hanem ellenkezőleg: felébreszteni az embereket, és messze elvinni a város történetét.