Könyvtár és olvasás a digitális korban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Eredeti módon, egy digitális könyv bemutatójával egybekötve avatja fel a Biblionet országos könyvtárfejlesztési programját a Kájoni János Hargita Megyei Könyvtár.

Szőcs Lóránt

2010. november 29., 18:022010. november 29., 18:02

2010. november 30., 10:282010. november 30., 10:28

Könyvtár és olvasás a digitális korban címmel december 3-án 17 órától szervezik a közönségtalálkozót és könyvbemutatót a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén (a Mikó-vár épületében).

A rendezvény házigazdája, Kopacz Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója köszönti a vendégeket, köszöntőbeszédet mond továbbá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az IREX Alapítvány (a program romániai lebonyolítója) képviselői is részt vesznek a találkozón. A Biblionet program által nyújtott lehetőségekről és az eddig elért eredményekről a program Hargita megyei koordinátora, Bedő Melinda beszél.

Biblionet


A Biblionet program második fordulójában idén a megyei könyvtár újabb 12 számítógépet kapott a hozzá tartozó szoftverekkel és wireless routerrel, valamint webkamerát, szkennert és videoprojektort, így 2010 őszétől sikerült elindítani az új internetes szolgáltatásokat a használók számára a könyvtár Mikó-várbeli részlegein is.

Színek a palettán

A Könyvtár és olvasás a digitális korban címmel szervezett közönségtalálkozó meghívott vendégei Cseke Gábor író, újságíró és beszélgetőpartnere, Márton Árpád képzőművész. A beszélgetés témája a Színek a palettán című könyv, Cseke Gábor Márton Árpáddal készített beszélgetőkönyve, amelynek bemutatása kapcsán a virtuális könyvek és könyvtárak világába is betekintést nyernek a találkozó résztvevői. A beszélgetőkönyv elektronikus könyvként olvasható a világhálón, a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK, www.mek.oszk.hu). Cseke Gábor 2007 novemberétől 2008. január végéig tizenkét alkalommal beszélgetett Márton Árpáddal, az idén októberben hetvenedik évét betöltött festőművésszel. Ezeket az interjúkat rögzítette és tette közzé a beszélgetőkönyvben, amelyben helyet kapott Márton Árpád néhány írása is. Az utolsó fejezetben verseket találunk, amelyeket szerzőik a művésznek dedikáltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Tűzoltóság: szándékos gyújtogatás okozhatta a kászonjakabfalvi tűzeseteket – frissítve

Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.

Tűzoltóság: szándékos gyújtogatás okozhatta a kászonjakabfalvi tűzeseteket – frissítve
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
Hirdetés