Kísérőzenészek nélkül megy Kínába a Hargita Együttes

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Furcsa helyzetben van a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Csütörtök reggel teljes tánckarral indulnak Kínába, ahol a Sanghaji Világkiállításon november elsejéig a román pavilon műsorának egy fontos hányadát biztosítják, itthon azonban a 2010/63-es sürgősségi kormányrendelet miatt a zenekaruk nagy részétől meg kellett válniuk.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 13., 20:102010. szeptember 13., 20:10

2010. szeptember 24., 14:552010. szeptember 24., 14:55

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Valószínű, hogy az elkövetkezőkben a Hargita Együttes bemutatandó előadásai egy részének zenéje cd-ről fog megszólalni. A precedens már megvan, hisz Oroszhegyen és Madéfalván, ahol vasárnap léptek fel, már bejátszott hangfelvételre ropták a táncosok. A Sanghaji Világkiállításra is csak két prímást visznek.

András Mihály igazgató kérdésünkre keserűen meg is jegyezte, hogy minden téren próbálnak kilábalni a kialakult szomorú helyzetből, de egyelőre csak áthidaló kényszermegoldásokat lát.

„Nem volt színpadi munkásunk, művészeti vezetőnk, koreográfusunk vagy takarítónőnk, vagyis nélkülözhető emberünk. Mi ezeket a feladatköröket elvégeztük, hogy a legkevesebb költséggel, gazdaságilag a leghatékonyabban működjünk. Ezek a fentről reánkerőszakolt döntések szerintem nem jelentenek spórolást, mivel ezek az emberek kevés bérért dolgoztak, és minden járulékukat kifizették, most pedig az állam kell nekik munkanélküli segélyt biztosítson.”

Jelenleg két prímást tartottak meg, két képzett szakember át tudja látni az előadások zenei anyagát. Alkalomszerűen akarnak zenészeket szerződtetni. „Szerintem ez két szempontból is rossz megoldás. Egyrészt tapasztalatból tudjuk, hogy a leszerződtetett zenész többe kerül, így megtörténhet, hogy egyes műsorainkra nem lesz ehhez elegendő keret. Másfelől a muzsikusokkal szemben is kevesebb elvárást tarthatunk fenn, mint ha ők is az együttes tagjai lennének és mindennapos próbákon együtt tudnának működni a tánckarral. Szóval mindenképp ez színvonalcsökkenéshez vezethet” – emelte ki András Mihály.

Fontos lenne az élőzene, hiszen a néptáncelőadás már nem olyan ízes, ha nem alakul ki párbeszéd a színpadon a zenész és a táncos között. Ha emlékeznek, az együttes Táncba fordulva című előadását (fotó) Szűcs Gábor koreográfus úgy rendezte, hogy a zenészek is aktív színpadi szereplők voltak. A néptáncra jellemző, muzsikusokat és táncosokat összefűző kötelékeket jobban érzékelhettük.

Miért nem nyúltak a tánckarhoz?

A kialakult kényszerhelyzetben, amint András Mihálytól megtudtuk, két ok miatt mondtak le a zenészekről. Egyrészt könnyebb képzett zenészt szerződtetni, mint táncost, akiknek a tanítását az együttes végzi. Továbbá a táncosok is a maguk során pedagógusok, több ezer gyereket oktatnak, és az együttes nemcsak az előadások szervezése mentén látja a hagyományőrzést, hanem sokkal aktívabban, a tánctanítás formájában is át akarja adni a néptánc-örökséget. Másfelől a döntés szociális indíttatású is, mivel a leépített zenészek könnyebben juthatnak keresethez, mint a táncosok.

Az együttes igazgatója jelenleg Bukarestben és Budapesten is lobbizik, hogy a kialakult helyzetet orvosolja. A román fővárosban a fizetéskeretek növelését szeretné elérni, hogy a rendkívül alacsony fizetés miatt ne távozzon el több együttestag, ami további színvonaleséshez, netán a megszűnéshez is vezethet. Budapesten pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (melybe nemrégiben a Oktatási és Kulturális Minisztériumot beolvasztották) próbálja elérni, hogy az előadásokra támogatásokat kapjon, így jó zenészeket lehetne szerződtetni. Az anyaország az együttesek működését nem támogatja, de a produkciókat igen.

Öröm az ürömben: Kínába utazik a Hargita Együttes

Rendkívüli kihívással kell szembenézzen a Hargita Együttes, ugyanis ő az egyik képviselője Romániának a Sanghaji Világkiállításon. A világ egyik legfejlettebb városáról van szó, melynek lakossága 22 millió. Az eddigi legnagyobb szabású világkiállításra, melyre a megalopoliszban egy teljesen új negyedet építettek, 80 millió látogatót várnak. A román pavilont, ahogy az Evenimentul Zilei fővárosi lapból megtudtuk, augusztus 30-ig az eltelt 123 nap alatt közel hárommillióan látogatták.

Főleg székelyföldi táncokat mutat be az együttes, de repertoárjuk tartalmaz moldvai, szász, valamint román táncokat is. Megfeszített tempóban kell dolgozzanak, mivel mindig közel egész napos műsort kell biztosítsanak. Két részre osztották a tánckart, külön is próbáltak, de a nagyobb reprezentációkon mindenki fellép. „Ugyanolyan erővel és örömmel fogunk szerepelni, mint ahogy tesszük ezt itthon. Egy ilyen világkiállításon egy csepp vagyunk a tengerben, de az a kérdés, hogy mennyire tudunk megfelelni az elvárásoknak. Ha az előadásaink megkötik a közönséget és lesznek pozitív visszajelzések, akkor nem voltunk egy hiábavaló csepp ebben a tengerben” – emelte ki András Mihály.

„Sanghajban minden ország azt vonultatja fel, ami a legjobb, a román pavilont egy közönségvonzó, előadás-centrikus helyként képzeljük el. A világkiállításra az ország legrangosabb előadóművészeit hívták meg, mint például a Román Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát vagy a Stradivari-hegedűn játszó Alexandru Tomescut. Meglepő, hogy a román pavilon felvállalta a multikulturalitást, nagyon örvendetes, hogy a Hargita Együttes meg tudja jelenteni a világkiállításon a mi népi kultúránkat, és nem tévéképernyőn, hanem élőben. Nemcsak, hogy Sanghajban van a világ egyik legnagyobb kikötője, reptere, felhőkarcolója és belső autópályája, hanem egy olyan hangulat és szellemi tudás létezik ott, amelyik csak néhány nyugat-európai fővárosra jellemző. Úgy tudjuk, hogy a kínai fél is azokat a pavilonokat díjazza, amelyek képesek több embert vonzani és aktívan megmozgatni. Reméljük, hogy sikeresen képviseli Székelyföldet, Erdélyt és Romániát a Hargita Együttes” – tette hozzá Korodi Attila, a Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke, aki sokat tett, hogy az együttes Kínába mehessen.

„Sanghajban az ember a 22. században érezheti magát. Fontos volt nekünk, hogy térségünkből minél több cég és kulturális intézmény jelen legyen ezen a kiállításon. Most már a negyedik ilyen intézménynél tartunk, az első hónapban a Hargita Gyöngye Rt. volt a kiállításon, azután a korondi kerámia és a Csíki Sörgyár. Úgy gondolom, fontos nekünk, hogy Székelyföldet ilyen képviseletben tudhatjuk Sanghajban, és nagyon remélem, hogy az együttes feltöltődve jön vissza. Mivel a román pavilon kiemelt státust élvez, remélhetőleg az együttes előadásai is népszerűségnek fognak örvendeni – tette hozzá Gyerkó László szenátor, aki több mint egy éve szervezi a Hargita Együttes kínai útját.

Különben az együttes a kísérőzenekar hiányával már Sanghajban is szembe kell nézzen, hiszen csak két prímást visznek a kínai útra. András Mihály kérdésünkre elmondta, hogy az előadásokon többnyire hangfelvételekre fognak táncolni, de amikor a közönséget is be akarják vonni, akkor egyes táncosok zenei tudására is alapoznak. „Van egy táncosunk, aki elég jól tud brácsázni, legtöbb táncos kezeli a gardont, ami a gyimesi vagy felcsíki táncoknál kísérőhangszernek számít, az együttes gazdasági igazgatója, Füleki Zoltán pedig megtanult nagybőgőn játszani, így ő is tudja húzni az alapot...”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
Hirdetés
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
2026. augusztus 04., kedd

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum

A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum
2026. augusztus 03., hétfő

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál

Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál
Hirdetés
2026. augusztus 03., hétfő

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota

Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

2026. augusztus 01., szombat

Lesodródott az útról egy autó Csíkszereda kijáratánál – frissítve

Baleset történt Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál szombat este, rövid ideig torlódás alakult ki az érintett szakaszon.

Lesodródott az útról egy autó Csíkszereda kijáratánál – frissítve
Hirdetés