
Fotó: Bodnár Arthur
Tizedik alkalommal került megrendezésre a Kőlik Hagyományőrző Egyesület szervezésében a máréfalvi Kaláka Tábor augusztus 1–7. között a helyi kultúrotthonban. Főként udvarhelyszéki kapufaragást, bútorfestést, ostorfonást oktatnak a gyerekeknek, illetve néptáncot. A tábor a tartalmas kikapcsolódás és hagyományőrzés jegyében zajlik.
2010. augusztus 04., 16:522010. augusztus 04., 16:52
2010. augusztus 04., 19:372010. augusztus 04., 19:37
Fotó: Bodnár Arthur
Vannak olyan gyerekek, akik Kanadából, Franciaországból, Magyarországról jöttek Máréfalvára, sőt vegyes családokban élő bukaresti érdeklődők is részt vesznek.
Nagyon sok a visszajáró résztvevő – tudtuk meg a tábor vezetőjétől, Szallós Kis Judittól. „Az első táborozó már oktatóként van jelen, helyi önkéntesek is dolgoznak, a mesterek szintén visszajáró munkatársak. A faragótanoncokat a nagy hírű faragómester, Tankó Albert bácsi felügyeli. Napról napra gyarapodnak a résztvevők, legtöbben 82-en voltak, de folyamatosan érkeznek az érdeklődők. Nagy bútort festünk kalákában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Máréfalvi Összefogás Házának, továbbá a máréfalvi iskola kapuját is újrafestjük.” Egy bemutató kiállítással zárul a tábor szombaton, ezután a gyerekek haza fogják vinni munkáikat. „Remélhetőleg hosszú éveken keresztül megőrzik azokat, hogy nyomon tudják követni fejlődésüket” – tette hozzá Szallós.
Fotó: Bodnár Arthur
A tábor támogatója máréfalva önkormányzata, Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, valamint számos helyi cég.
Több mint 30 millió lejt költött el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), hogy csövekbe tereljék a Korond-patakot a beszakadt parajdi sóbányánál. Folyamatban van a beruházás átvétele, ám késedelmi kamattal fogják sújtani a kivitelezőt.
Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.
Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.
Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.
Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.
A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.
Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.
Utcára vonultak vasárnap délután a székelyudvarhelyiek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a januártól életbe lépett adóemelések miatt. A Patkóban összegyűlt tömeghez a megmozdulás kezdeményezője mellett Szakács-Paál István polgármester is szólt.
Az adóemelések ellen tiltakozva gyűltek össze az emberek vasárnap délután a székelyudvarhelyi Márton Áron téren – a részvevők civil kezdeményezésre, az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport felhívására érkeztek a helyszínre, és kérdésekkel is készültek.
Lassan a végéhez közeledik a patakfalvi iskola felújítása, ám a polgármester attól tart, hogy számos fejlesztést nem lehet majd elszámolni pályázati pénzből. Kellemetlen helyzetbe került a kivitelező is, hiszen több százezer lejjel tartoznak neki.
szóljon hozzá!