Júlia szép leány táncjátékként

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékot készített Nyírő József Júlia szép leány című színművéből, amelyet a Csíkszeredai Városnapokon mutattak be szombat este, a Szabadság tér színpadán.

Szőcs Lóránt

2013. augusztus 04., 20:142013. augusztus 04., 20:14

2013. augusztus 06., 10:492013. augusztus 06., 10:49


Népzenei éhségüket csillapíthatták a folklór kedvelői szombaton, ugyanis a Hargita Együttes új bemutatója előtt tartották a Kosz Szilveszter Gyermek-néptáncfesztivált, emellett a csíkszeredai Borsika néptánccsoport és a Fölszállott a páva közönségdíjasa, a balánbányai Ördögborda is fellépett. A Hargita Együttes produkciójában a Heveder zenekar muzsikált. A Molnár Szabolcs (hegedű), Fazakas Levente (hegedű), Fazakas Albert (cimbalom), Szilágyi László (brácsa) és Bajna György (nagybőgő) tagokból álló zenekar külön is koncertezett, jó hangulatot teremtve, illetve az éjfél körül kezdődő szabadtéri táncházban is ők húzták a talpalávalót.

1933 augusztusában egy erdélyi turné állomásaként Csíkszeredában éppen nyolcvan éve mutatták be Nyírő Józsefnek a Júlia szép leány című népszínművét, amelyet a moldvai és székely néprajzi tájegységeken közismert azonos című népballada ihletett. Nyírő a balladai szűz leány tragédiájából faragott egy hosszabb történetet. A népköltészeti alkotásban a kertben virágot szedő lányhoz égi ösvényen egy „fodor fehér bárány a napot s a hódat szarva között hozván” érkezik, hívja a lányt a mennybe, a szüzek seregébe. Júlia elbúcsúzik anyjától, aki egy siratóének hangján mondja el lányának égbe menetelét.

Nyírő színművében a beteljesületlen tiszta szerelem végső momentumaként történik meg a leány halála. A szentmártoni bíró fia, Jóska és a házukkal szemben lakó erdőpásztor leánya, Júlia igaz szerelméből nem köttethetik frigy. A bíró ugyanis a gazdag birtokkal rendelkező Hajdú Péter lányát szemelte ki fiának. Jóska szembeszegül az apja akaratával, és bujdosni kényszerül. A határvédő székely katonák seregébe felveszik, de már az első csetepatéban golyó találja el, és meghal. Júlia megérzi kedvese halálát, és akkor következik be a ballada által megörökített jelenet: nem tudja legyűrni bánatát, és magához szólítja az ég.

A Hargita Együttes új műsorában nagyon kevés a szöveg, a táncjáték és a némajáték eszközeivel mesélik el a tragédiát (a drámai fonal megértéséhez érdemes az előadás megnézése előtt elolvasni Nyírő József népszínművét). Találó ez a megoldás, hiszen a darabban is sok a népdal. A Kósa Gabriellával és Böjte Róberttel Kelemen Szilveszter által rendezett produkcióban főképp székelyföldi táncokat (küküllőmenti, felcsíki) láthattunk, de cigányzene és egy napjainkban történő jelenet is színesíti, ahol már hiányzik a népviselet, és a zene is gépi.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Már a benzin is 8 lej fölött Csíkszeredában

Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.

Már a benzin is 8 lej fölött Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Már Csíkszentsimonban is igényelhető a személyi igazolvány

Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.

Már Csíkszentsimonban is igényelhető a személyi igazolvány
2026. február 25., szerda

Mit változtat Csíkszeredában a hulladékgyűjtés új rendszere?  

Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.

Mit változtat Csíkszeredában a hulladékgyűjtés új rendszere?   
2026. február 24., kedd

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben

Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin

Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
Hirdetés