William Shakespeare A velencei kalmár című darabjának színpadra állításáért jelölte díjra Bocsárdi László rendezőt a Román Színházi Szövetség. Az UNITER-díjak átadására április 18-án kerül sor.
2011. március 03., 10:172011. március 03., 10:17
2011. március 03., 12:572011. március 03., 12:57
A 19. alkalommal sorra kerülő UNITER-díjátadón jelölték a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjét, Bocsárdi Lászlót. A sepsiszentgyörgyi színház Shakespeare-előadása, a Bocsárdi László rendezte A velencei kalmár is bekerült a három jelölt előadás közé a legjobb rendezés kategóriában - a másik kettő a Iaşi-i Nemzeti Színház Zűrzavaros éjszaka című előadása Alexandru Dabija rendezésében, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház Suttogások és sikolyok előadása Andrei Şerban rendezésében. A jelölő zsűri tagjait az UNITER Szenátusa a Színházkritikusok Nemzetközi Szervezetének román képviselői közül nevezte ki, a majdani nyerteseket pedig egy másik zsűri fogja értékelni.
A Bocsárdi által rendezett A velencei kalmárt az egyik legproblematikusabb Shakespeare-műnek tartják. „Fő témája nem az antiszemitizmus, mint ahogy nem is az antifeminizmus – írja Géher István irodalomtörténész a darabról –, de motívumként mindkettő megtalálható benne, együtt napjaink jó néhány vitakérdésével. Hogy mit kezdhetünk azzal, aki másmilyen, mint mi; hogy megbízhatunk-e a törvényekben, hogy félnünk kell-e a nőktől; hogy miből lesz, és mire való a pénz. Mindez egymásba gabalyítva és belégyömöszölve egy szokványos-romantikus komédiába.” Bocsárdi Lászlót eddig öt alkalommal jelölték Uniter-díjra a legjobb rendezés, illetve előadás kategóriákban.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!