
Fotó: Kristo Robert
Mondhatni, hogy megszűnt Csíkszeredában a képzőművészeti kiállítófelületek válsága, nemrégiben ugyanis újabb galériát nyitottak a vasúti felüljáró melletti egykori gabonaraktárban.
2010. augusztus 18., 14:412010. augusztus 18., 14:41
2010. augusztus 18., 16:062010. augusztus 18., 16:06
Fotó: Kristo Robert
Két hónapja még megvalósíthatatlannak tűnt, hogy a megyeszékhely fogadja az I. Székelyföldi Grafikai Biennále 245 alkotásból álló tárlatát. Egy kis ötletességgel és önkéntességgel, egy addig kihasználatlan felületen, minimális befektetéssel, mindössze egy hét alatt kiállítófelületet hoztak létre.
Amint Bíró Albintól, az ingatlant bérlő vállalkozótól megtudtuk, a magtárat a kicsi magyar világban, pontosabban 1942-ben építették. Azóta sok minden megváltozott, egyrészt a tárolási kapacitása a mai szemmel nézve csekély, továbbá a közvetlen környéken nem is folyik intenzív gabonatermesztés, ezért megváltoztatták az épület funkcióját is.
Fotó: Kristo Robert
Azért gondosan felújították és megőrizték a régi gépeket, így az épület ipari múzeumként is szolgál. A működtető azt is elárulta, hogy gazdasági szempontból nézve az ingatlant nem érdemes sem kereskedelmi felületként, sem lerakatként használni, hiszen hasonló funkciójú létesítmények tucatjával működnek már Csíkszeredában.
Bíró Albin szerint kettős célt is szolgálhat az ingatlan. Egyrészt rekreációs, vagyis kikapcsolódást nyújtó központként hasznosíthatják a helyi fiatalok, másfelől a turisták is látogathatják a galériát és az ipari múzeumot.
Az első lépések már tavaly megtörténtek, a földszinten és a pincében mászófalat létesítettek, az udvaron pedig skate-park is épült az extrém sportok kedvelőinek. Az újonnan megnyílt galéria elsősorban a pályakezdő ifjabb alkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget, a működtető szavaival élve, talán, így itthon tudják tartani a fiatalabb nemzedéket, mivel tartalmas kikapcsolódást és alkotási lehetőséget biztosíta számukra, kivándorlásukat valamelyest fékezni lehet.
Visszatérve a turistákhoz, a galéria megalakításával párhuzamosan a legfelső emeletet is rendbe tették, így az épület kilátóként is működik.
Fotó: Kristo Robert
Megér egy kis lépcsőmászást az újdonsült képtár megtekintése. A lépcsőház falain már falfirkákat, kollázsokat, leegyszerűsített kortárs vizuális eszközökkel megfogalmazott, mai üzeneteket talál a figyelmes szemlélődő. A negyedik és ötödik emeleten pedig a kortárs grafikáról kapunk részletes keresztmetszetet.
„Seregszemlét látunk, tizenegy országból beküldött, zsűri által kiválogatott, összesen 245 hagyományos és kísérleti grafikát, a seregszemle azonban nem jelent teljességet, nem mindenre kiterjedő, még székelyföldi viszonylatban sem, de nagyon gazdag. Szakmai perspektívából nézve, kételyeink lehetnek az ilyen méretű felsorakoztatáson, mert így elvész az egység, amit kapunk, nem mindig könnyen megemészthető sokféleséget, ízléskülönbségeket tükröz. A horizont viszont kitágul. A nagyközönség számára különösen. Eddig ismeretlen értékek tűnnek fel, idegennek tetsző grafikai beszédmódok kerülnek jól ismertek mellé, konfrontálódnak egymással, ezáltal hangsúlyok változnak, minőségek árnyalódnak. Szeretünk grafikai hagyományainkról beszélni, velük büszkélkedni, azok továbbéltetése azonban a jelen művészeinek, és legalább annyira a művészet szervező erőinek, kurátorainak a felelőssége és azt hiszem, kötelessége is” – emelte ki megnyitóbeszédében Túros Eszter művészettörténész, aki különben Bíró Albin megbízottja, hogy képzőművészeti szempontból életet leheljen az ingatlanba.
Az egykori silóban helyet kapó tárlat szeptember 12-ig naponta – hétfő kivételével – 12 és 16 óra között látogatható.
A gabonatárház története
Fotó: Kristó Róbert
Daczó Katalin kollégánk Szabó Dezsővel, a silót tervező építőmester fiával beszélgetett. Szabó Dezső úgy emlékszik, hogy az édesapja által épített hétszintes gabonatárház, amelyet kétszintes torony magasított, a maga korában a legmagasabb épület volt a városban. A toronyban voltak a Németországból hozott gépi szerkezetek: felvonó, elevátor, zsákcsúszda.
Az elevátor úgy működött, hogy a vagonból a rámpán levő aknába beleseperték, beletolták a gabonát, az lejutott az alagsorba, s onnan az elevátor csigaszerűen felvitte, amelyik emeletre kellett: búzának, árpának, rozsnak, kukoricának, mindeniknek külön emelete volt. Fordított irányban pedig: az emeleten megrakták a zsákot, amely a csúszdán spirálisan lecsúszott a földszintre, s onnan az épület egyik vagy másik oldalán autóra, szekérre, illetőleg vagonra pakolták. Az épületben csak teherfelvonó volt, személyszállításra nem volt alkalmas. Kézi csörlővel húzták fel és eresztették le.
Az alaposan elkészített tervekben a vízvezeték és a kanalizálás is szerepelt, ami talán most is ott van, mert bele van építve az épületbe, de Csíkszeredának akkor nem volt sem vízvezetéke, sem kanalizálása, úgy, hogy nem tudták csatlakoztatni semmihez.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
Baleset történt Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál szombat este, rövid ideig torlódás alakult ki az érintett szakaszon.
szóljon hozzá!