
Fotó: Kristó Róbert
Ebben az évben kiöntik, talán év végéig a helyére is kerülhet a csíkszeredai Szabadság téren az a bronzból készülő szoborcsoport, amely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, illetve egy bérmálkozó lányt és bérmaszülőjét ábrázolja.
2014. február 10., 16:572014. február 10., 16:57
2014. február 10., 19:502014. február 10., 19:50
A megbízott szobrász, Sárpátki Zoltán jelenleg életnagyságban, agyagból készíti el a három alakot, tervei szerint ezekről április folyamán vehető le a gipsznegatív. Amikor az agyagfigurák elnyerik végső formájukat, akkor be is mutatja őket, addig, mint kifejtette, elzárkózik a nyilvánosság elől. „Az író sem szokta készülő regényét ismertetni, miután kiadják könyvét, csak azután mutatja be” – érvelt Sárpátki.
Mikor lesz az avató ünnepség?
Antal Attila alpolgármestert a felavatás időpontjáról kérdeztük. „A művésszel szerződést kötöttünk a különböző munkafázisokra. Jelenleg életnagyságban készülnek a figurák agyagból, mikor a gipsznegatívot kell ezekről megmintázni, mi ezzel párhuzamosan ki kell válasszuk az öntőt, ehhez össze kell állítsuk a megfelelő feladatfüzetet. Az év folyamán sor kerül az öntésre, talán idén fel is avathatjuk a szoborcsoportot, de megjegyezném, hogy semmiképp nem szeretnénk sürgetni az alkotás folyamatát. Például a bronzöntés öt-hat hónapot szokott tartani, de elhúzódhat akár nyolc hónapig is, így avatási időpontot egyelőre nem tűztünk ki” – fejtette ki az elöljáró.
A háromalakos kompozíció helye
A háromalakos kompozíció a Szabadság tér keleti részén, a Szakszervezetek Művelődési Háza és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola között kap helyet, a megvalósíthatósági tanulmány 630 ezer lejes költséget irányzott elő a 2,35 méter magas, talapzat nélküli szoborcsoport elkészítésére.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!