
Idén is megrendezte az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Napsugár gyermeklap a ballada- és mesemondó versenyt. A rendezvényen a 2009–2010-es tanévben megtartott körzeti, megyei döntők győztesei vettek részt.
2010. október 26., 11:512010. október 26., 11:51
2010. október 26., 12:202010. október 26., 12:20
Az idei versenyre a diákoknak egy szabadon választott népballadával kellett jelentkezniük, iskolánként pedig legtöbb két tanuló vehetett részt. Azoknak, akik előző években is részt vettek a versenyen, kötelező volt új szöveget választaniuk. A versengés mellett kézműves-foglalkozásokra és táncházra is sor került a Guzsalyas Játszóházzal és a Folker Együttessel közösen. Ugyanakkor a rendezvény keretében tartották meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének küldöttgyűlését is.
A balladamondó verseny első helyezettje – de a második is – háromszéki, kézdivásárhelyi diák volt. Lestyán Attila, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákja első helyezést ért el, Mike Bernadett pedig második lett, ő a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója.
Bár az utcafelásások, ideiglenes forgalomkorlátozások, az ivóvíz-szolgáltatás akadozása idén okozott bosszúságot Kovászna város lakóinak, az mindenképp jó hír, több mint háromszáz új háztartás csatlakozhat a vízhálózathoz.
Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.