Húsz év után ugyanakkor, ugyanott

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Húsz évvel a romániai rendszerváltó forradalom kitörése után visszatér a „tettek helyszínére” Harry Tavitian zongorista és énekes. Akkor is, most is december 21-én Marosvásárhelyen koncertezik, de reméli, ezúttal nem lesz újabb forradalom.

Gáspár Botond

2009. december 19., 15:402009. december 19., 15:40

2009. december 19., 16:122009. december 19., 16:12

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

„Kereken” emlékezik a húsz évvel ezelőtti eseményekre Harry Tavitian zongorista és énekes. „A forradalom koncertkörúton ért. 1989. december 21-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában léptem fel. Miközben rendeztem a hangszereket a színpadon, lassanként erősödött a tüntetők hangja, akik a főtér felé érkeztek, és megjelentek a katonai alakulatok is. Röviddel ezután elkezdődött a lövöldözés. Később nagyon nehezen sikerült eljutnunk a vasútállomásra. A dobokat és a nagybőgőt a nagyváradi színház autóbuszának sofőrjére bíztuk, és néhány hét múlva szereztük vissza. Így ért véget a mi 1989-es decemberi turnénk, amely Románia számára egy új kezdetet jelentett. A belső szabadságot jelentő jazztől az 1989 utáni külső szabadságig, annak jó és rossz velejárójával... 2009. december 21-én karácsonyi koncertet adok Marosvásárhelyen a Jazz & Blues Clubban, barátommal, a szatmárnémeti Cserey Csabával. Ismét olyan turné lesz, amely a bukaresti Athenaeumnál kezdődik, Fogarasban folytatódik és Marosvásárhelyen ér véget. Remélem, nem ismét egy forradalommal!” – emlékezett vissza Harry Tavitian a húsz évvel ezelőtti eseményekre. A Sörház (Sinaia) utca 3. szám alatti Jazz & Blues Clubban a koncert 21 órától kezdődik. Belépő 15 lej.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére