Hétköznapi csodák mesejátékköntösben

Mesejátékként szerepel a bérletkínálatban a Csíki Játékszín Mindennapi varázslatok című előadása, melynek ősbemutatóját péntekn 18 órától tartják. Valójában a Budaházi Attila által írt és színre vitt történet – habár néhány, nem mindennapi elemet is tartalmaz – sokkal közelebb áll hozzánk. Nem vonatkoztat el olyan mértékben a valóságtól, ahogy ez a mesékben történik, inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétköznapokban is bukkanhatunk csodákra, sőt, tőlünk függ, hogy ezek megtörténhetnek, vagy sem.

Szőcs Lóránt

2011. szeptember 29., 17:462011. szeptember 29., 17:46

2011. szeptember 29., 18:152011. szeptember 29., 18:15

Budaházi Attila: a Mindennapi varázslatok annyira a gyerekekről szólt, hogy velük kellett eljátszani

– Egy kortárs családi problémát, a válás témáját dolgozza fel mesejátékában…

– A kortárs szót itt kicsit fölöslegesnek tartom, mert azok, akik ma élnek, mind kortárs, vagyis aktuális történetekből indulnak ki. Azt használjuk fel, amit személyesen is megtapasztaltunk vagy átéltünk. Igaz, fel lehetne használni egy akár ötszáz évvel ezelőtt írt nyelvezetet is a mondanivalónk tolmácsolására, de célszerűbb újat írni.

– Hogy illik a témához a mesejáték?

– Szerintem ezt inkább úgy kell felfogni, hogy létezett egy rés a piacon, egy igény erre, hogy egy történetet elmeséljek. Másfelől, az is igaz, hogy úgy érzem, a gyerekekkel egyelőre könnyebben tudok kommunikálni, nekik könnyebben tudok előadni, elmesélni egy ilyen történetet. Legalábbis ebben van igazán gyakorlatom, mivelhogy évek óta mesejátékokat viszek színre.

Első látásra úgy tűnhet, hogy a mesejáték a válásról szól, de nem feltétlenül ez a lényege. Szerintem inkább arról, hogy miként vessük bele magunkat a mindennapokba. Ne pusztán úgy múljon el az életünk, hogy csak küzdöttünk, hanem vegyük észre, hogy élünk, hogy emberek között vagyunk. Másfelől a válás igaz, hogy egy probléma, de minden mesében léteznek gondok. Az ősmesék is katasztrófákról szólnak. Gyakorlatilag minden ilyen történet egy problematikus helyzetből indul ki.

– Gyerekfőszereplőkkel dolgozik. Hogyan tudtak azonosulni a szerepükkel?

– Nagyon jól. A gyerekekben ösztönösen létezik a játékkészség, könnyen beleélik magukat minden helyzetbe. Ha azt mondod, hogy itt van az apuka és anyuka, és te vagy a gyerekük, hamar megértik a kialakult helyzetet. Igaz, itt kicsit többről volt szó, mivel megírt szöveget kellett interpretálni.

Tulajdonképpen tapasztalatnak nagyon jó volt, én úgy érzem, hogy eredményesen dolgoztunk a gyerekekkel. Lehet, kicsivel több időre lett volna szükségünk, de szerintem az előadások alatt kicsiszolódik minden. Számukra ez egy új helyzetet jelentett. Nagyon jól értették, hogy mit kell tenniük, hogy ők most nézve vannak, és hogy úgy kell mozogjanak, mintha egy másik világban történne mindez. Közönséggel ezt még nem próbáltuk, de szerintem rendben lesz.

Tulajdonképpen nekem is egy új terepet jelentett gyerekekkel dolgozni, ezért ezt a produkciót egy kísérleti munkának tekintem. Ez azonban annyira róluk szólt, hogy velük kellett eljátszani. Először csak a főszereplő fiú létezett, de utána úgy gondoltam, hogy játszótárs, barát is kellene neki. A szereplőválogatáson viszont két leány játéka is lenyűgözött, így nemcsak egy osztálytárs, hanem annak a húga is bekerült a szövegkönyvbe. Miután jobban megismertem a szereplőket, ennek a függvényében továbbfűztem, alakítottam a szerepeiket. Persze, mindez egy eladható köntösben valósult meg, és csak addig számít kísérletnek, míg a nézőkkel legelőször szembesülünk...


Mindennapi Varázslatok – mesejáték

Szereplők: anya – Fekete Bernadetta, apa – Bilibók Attila, Angéla – Domokos Erika, Tamás – Balázs Simon/Sebestyén Gergő, Noémi – Bodó Johanna/Domokos Beáta, nagyi – Márton Noémi Eszter, Pánik – Ráduly Beáta, Husi – André Barbara. Ügyelő: Tatár Attila, rendezőasszisztens: Kiskamoni-Szalay Lilla, díszlet-jelmeztervező: Kelemen Kata, írta és rendezte: Budaházi Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

2025. november 06., csütörtök

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda
2025. november 06., csütörtök

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál
Hirdetés