
Először szerveznek Hunyad Megyei Magyar Napokat június 14–20. között, amely az egész megyére kiterjedő magyar rendezvénysorozatot jelent. A rendezvényre háromszékieket is hívtak a szervezők.
2010. június 07., 20:542010. június 07., 20:54
Mint ismeretes, nemrég került sor Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a Háromszék–Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására. Ennek eredményeként szoros kapcsolat alakult ki a megyék ifjúsági szervezetei között is, továbbá a Szent György Napok kiemelt meghívottjai voltak a hunyadiak.
Mivel hosszú ideje szervezik már a magyar napokat, melynek jelentősége kiemelten fontos a helyiek számára, de a háromszékiekkel való kapcsolatok erősítésére is szolgál, most ők hívták meg a háromszékieket egy hetes rendezvnyükre.A esemény záróünnepségének Csernakeresztúr ad majd otthont, a székely falut száz évvel ezelőtt telepítették Bukovinából Erdélybe, ma ez az egyetlen magyar többségű település egész Hunyad megyében.
Az identitást erősítő kulturális rendezvények fontosak a szórványbeli magyarság számára, ezért Háromszék kulturális programokkal is hozzájárul a rendezvénysorozat sikeréhez. Megyénk neves együttesei és hírességei utaznak a hunyadi napokra, szórakoztatni a közönséget, megismertetni a szokásokat, még jobban összekovácsolni a két régiót.
A rendezvény keretében Déván lép fel a Háromszék Táncegyüttes, amely a Böjttől-böjtig című műsorát adja elő, melyet Petrozsényben tavasszal nagy sikerrel bemutatott. Ugyanakkor a szintén sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Játszóház működtet játszóházat a vajdahunyadi várkastély udvarán, ahol egy jurtát is felállítanak és különböző kézműves tevékenységekkel foglalkoztatják a gyerekeket.
A vajdahunyadi Csángótelepen június 16-án 16 órától kopjafaavatóra kerül sor, a kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragták és Kovászna Megye Tanácsának ajándéka, a közkedvelt Balázs Antal faragómester is jelen lesz azavatóünnepségen. Végül fotókiállításra is sor kerül Háromszék épített örökségéből - Pillanatképek címmel a Vajdahunyadi Magyar Házban Hlavathy Károly sepsiszentgyörgyi fotóművész kiállítását Demeter László, Kovászna Megye Tanácsa kulturális bizottságának elnöke nyitja meg.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.
szóljon hozzá!