Figura: bemutatják A hazugot

Barabás Olga rendezésében viszi színre a Figura Stúdió Színház Carlo Goldoni A hazug című darabját.
A főpróba hetén még rengeteg dolguk van a színészeknek, akad retusálni való a jelmez, díszlet terén is, amit szintén a rendező tervezett, alakított. Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre, a bemutató vasárnap, szeptember 19-én 19 órától lesz a kultúrház színháztermében.

Csibi Márti

2010. szeptember 14., 22:082010. szeptember 14., 22:08

2010. szeptember 15., 12:372010. szeptember 15., 12:37

Galéria

Sürgésforgás a színfalak mögött, a kellékek mind a helyükre kerülnek, a színészek belépésre készen állnak, fény lealszik, zene csendül és indul a „zsinór” – A hazugnak már csak négy napja maradt a titkolózásra, vasárnap teljes valójában megmutatkozik a gyergyószentmiklósi kultúrház színpadán, a Figura Stúdió előadásában.

Galéria

A színészek számára különleges tapasztalatot, igazi értéket jelent a marosvásárhelyi Barabás Olga rendezővel való együttműködés, hiszen miközben pontos utasításokat ad, a színész alkotószabadságára is nagyon figyel. „A rendezőnek kell a medret megásni, amiben aztán folyik a patak, de a patak, az a színész maga, és hogy ő hogyan folyik benne, az már az ő szabadsága. Bizonyos támpontokat kell adni, ki kell jelölni az utat, de hogy azt ő hogyan oldja meg, abban abszolút szabadsága van. Annak ellenére, hogy ebben a csapatban is vannak olyan színészek, akiket nem ismertem, mégis sikerült úgy kibontogatni az egyéni megnyilvánulásokat, hogy az ne legyen a személyiség ellenére” – fogalmazott Barabás Olga.

Galéria

Bár a rendező véleménye szerint ez a darab első olvasatra csak egy amolyan banális vígjáték, A hazug láttán valószínűleg a nézők közül nagyon sokan azonosulni fognak a történetben vázolt alaphelyzettel – véli Barabás Olga. „Ez egy elég könnyű vígjáték, majdnem banális. Ami engem megragadott benne, az a történetben megfogalmazódó nagy elvágyódás, ami egyébként itt van a levegőben, a környezetemben is folyamatosan tapasztalom. Ezzel a problémával küzd ennek a történetnek a kis csapata, ám végül kiderül, hogy az illúziók nem viszik előre az embereket, mindenkinek muszáj a valósággal szembenéznie, és bár az olyan amilyen, de csak az van, más nincs” – mutatja be saját szemszögéből a vígjáték szövegkönyvét a rendező.

Galéria

Barabás Olga nagyfokú érzékenységgel közelít a történethez, az általa képviselt erőteljes rendezői látásmódhoz társul Apostolache Zénó zenei világa, valamint a lendületes, fiatal színészcsapat és a tökéletesen helytálló, vérprofi háttérmunkát végző műszaki és irodai személyzet – az ő együttműködésüknek, intenzív, gyorstalpaló munkafolyamatuknak a végterméke lesz látható vasárnap, szeptember 19-én.

A bemutatón érvényes a Ferenczy István-bérlet, a következő előadáson, szeptember 23-án a Salamon Ernő ifjúsági bérlet. A tervek szerint további előadások is lesznek, melyeket a rendező nem bízna a véletlenre – visszajár majd az előadásokra, és a közönség visszajelzéseiből építkezve javítgatnak még a darabon. „Nagyon sok múlik a közönségen, hiszen neki is kíváncsinak kell lenni, olyan kíváncsinak, mint amilyenek a gyerekek. Egy jó színházi élmény nagyon kellemes tud lenni. A közönséggel való kontaktus még nagyon sok részletre megtanít minket, aztán meg az szokott lenni, hogy mire szépen beérik az előadás, addigra leveszik műsorról” – nevet a rendező, bár reméli, hogy A hazug szerencsés csillagzat alatt születik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson

A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson

Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén

Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén
Hirdetés
2026. augusztus 02., vasárnap

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend

Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend
2026. július 27., hétfő

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést

Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést
2026. július 24., péntek

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula

Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist

A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist
2026. július 23., csütörtök

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház

Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház
2026. július 22., szerda

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál

Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál
Hirdetés