Érdi Tamás újból Háromszéken

Liszt Ferenc-darabokat hallhatnak azok, akik a hétvégén elmennek a világhírű nemlátó magyar zongoraművész, Érdi Tamás valamelyik koncertjére. A művész decemberben járt már Háromszéken, és íme, fél év után újból láthatja az itteni közönség.

Molnár-Székely Emőke

2011. július 06., 10:032011. július 06., 10:03

2011. július 06., 14:372011. július 06., 14:37

Érdi Tamás nincs még harmincéves, de már 23 országban koncertezett, több országos, illetve nemzetközi elismerés birtoklója, 2008-ban például megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima Díjat, ami Magyarországon az egyik legnagyobb elismerésnek számít. 2008 decemberében a New York-i ENSZ Palotában ő koncertezett a Sérültek Nemzetközi Világnapján. Tavaly decemberben a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház díszmeghívottja volt egy, a fogyatékkal élőknek szervezett verseny díjkiosztó gáláján. Ugyanakkor Árkoson is koncertezett, ahol a terem színültig telt hallgatósággal.

A hétvégén három Érdi Tamás-koncert lesz. A művész pénteken Árkoson, szombaton Zabolán, vasárnap pedig Vargyason zongorázik. A jegyek 30 lejért megvásárolhatók a sepsiszentgyörgyi szervezőirodában, az Írisz Házban, illetve a koncertek helyszínén. A bevételből a kőröspataki gyerektábort segítik majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket

Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen

A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen
2026. február 25., szerda

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen

Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen
2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
2026. február 24., kedd

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Hirdetés
2026. február 24., kedd

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
Hirdetés