
Több éves hagyománya van már annak, hogy az adventi időszakban vasárnapról vasárnapra a csíkszeredai templomokba ellátogatnak a művészetisek, hogy énekszóval dicsérjék az Urat, és hirdessék Jézus születésének közeledését.
2010. december 20., 01:192010. december 20., 01:19
2010. december 21., 03:402010. december 21., 03:40
A Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola adventi hangversenysorozata az I–IV. osztályos diákok Mikulás-koncertjével vette kezdetét december 6-án délután az iskola aulájában. December 12-én a Szent Ágoston plébániatemplomban az ének szakos diákok léptek fel. Ezzel egy időben került sor a kamarazene-együttesek koncertjére az unitárius templomban.
December 19-én 11.15-től az evangélikus templomban léptek fel a kamarazene-együttesek, míg a református templomban Kovács László zenekarvezető az iskola IX-XII. osztályos tanulóinak műsorát jelentette be. Előadásukban Johann Sebastian Bach harmadik D-dúr szvitjét hallhatták a jelenlévők.
Az énekkar és a zenekar karácsonyi hangversenye december 26-án 11.30-tól a csíksomlyói kegytemplomban lesz megtartva. Karvezető: Gergely-Simon Ibolya. Zenekarvezető: Kovács László.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
szóljon hozzá!