
Fotó: Kristo Robert
A Csíki Székely Múzeumban magyar témáról egy egyetemes témára váltottak, amikor is az Egyiptom művészete a fáraók korában című tárlatot fogadták. Nem érződött ez a tény a nemrég kapuit bezáró kiállítás látogatottsági számán, hisz harmincháromezren voltak kíváncsiak az egzotikus, szépművészeti kiállításra.
2010. március 02., 16:132010. március 02., 16:13
2010. április 08., 22:002010. április 08., 22:00
Fotó: Kristo Robert
A tízezres szám nagyon is figyelemreméltó, hisz a fővárosok (Bukarest, Budapest) kivételével nem szoktak az időszakos kiállításaikon ötezernél több látogatónak örvendeni.
A titok a kapcsolatrendszer kiépítésén, a potenciális látogatók megszólításán és a kiállítások arculatának megteremtésén múlik – emelte ki Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
„Elértük a célunkat, hisz visszatérő látogatók érkeznek a Csíki Székely Múzeumba, akik megszokták hogy évente egyszer kétszer eljönnek megnézni a legújabb időszakos kiállításainkat. Divattá tettük a múzeumlátogatás szokását” – fejtette ki az intézmény vezetője.
Már a Munkácsy-képek Erdélyben című tárlatnál kemény marketing stratégiákat dolgoztak ki. A recept jól működik a színvonal tartását az előretervezés segíti elő. Jelenleg sem az április végén nyíló A 19. századi magyar romantikus festészet című tárlattal foglalkoznak, amelynek már arculatát megteremtették, hanem azzal, hogy 2011-ben milyen kiállításokat fogadjanak.
Visszatérve az egyiptomi tárlathoz a vendégkönyvek bejegyzéseit jelenleg dolgozzák fel. Kiderült ebből, hogy a visszajelzők 98 százaléka pozitívan értékelte a tárlatot.
„Mindig akadnak elégedetlenkedők, most is találtunk egy pár olyan bejegyzést, mely kevesellte a műtárgyak számát és megjegyezte, hogy az Egyiptomban látottakkal nem tudjuk felvenni a versenyt, de nem is ez volt a célunk. Mi olyan látogatókra szabtuk ezt a tárlatot, akiknek nem volt lehetőségük a Nílus partjára utazni. Ha netán Budapestre is elmentek nagyon kicsi lett volna a valószínűsége, hogy a Szépművészeti Múzeumban az egyiptomi tárlatot tekintik meg. Testközelbe, Székelyföldre sikerült hoznunk egy művészeti szempontból rendkívül érdekes és értékes, egzotikus tárlatot. Fontos, hogy a gyerekek nem mindennapi élményekkel távoztak tőlünk és ezek a benyomások megfogannak. Reméljük később felnőttkorukban is előszeretettel járnak múzeumba. Én úgy érzem, hogy ez a mi küldetésünk, hogy ezt a szokást minden korosztálynál meg tudjuk teremteni” – összegzett Gyarmati.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!