Egy csíkszentmiklósi szobrász nyomában

Valószínű, hogy akkor a legnehezebb dokumentumfilmet készíteni, ha kevés adat áll a szerkesztők rendelkezésére. Később azonban ezek az alkotások különösen érdekessé válhatnak, mivel feledésbe merült életpályákat vagy eseményeket hozhatnak vissza a köztudatba. Ilyen alkotás a Mementó stúdió Kőbe vésett álom című filmje, mely a száztíz éve Csíkszentmiklóson született Orbán József szobrászművész életpályáját tárja fel.

Szőcs Lóránt

2011. szeptember 20., 17:402011. szeptember 20., 17:40

2011. szeptember 20., 18:382011. szeptember 20., 18:38

Kocsisné András Gizella

A film készítőit – Daczó Katalin, Daczó Dénes és Szabó Ádám – a helyi önkormányzat kérte fel, hogy a falu egykori szülöttének emléket állítsanak. „A Csíkszépvízi Polgármesteri Hivatallal valójában közösen döntöttünk, hogy Orbán József születésének száztizedik évfordulójára valamilyen anyagot készítsünk. Mivel Egerben élt, utána kellett járjunk, hogyan élt és milyen alkotásait tudjuk fellelni. Elsősorban a szentmiklósi rokonok nyújtották a kiindulópontot” – emelte ki lapunknak Daczó Katalin.

Nehezen tudták Egerben felvenni a fonalat, az 1974-ben elhunyt alkotót ugyanis nem nagyon ismerték. Az egri polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetőjét kérték, hogy egy olyan személyt ajánljon, aki barátja, alkotótársa lehetett. Végül rátaláltak a 93 éves Kocsisné András Gizellára, aki a város legidősebb képzőművésze, és akivel egykor egy alkotócsoportba járt Orbán József. Ezután már sokkal jobban működött minden, megismertek egy néprajzost, aki rengeteg hasznos adalékkal szolgált a szobrász életéről, az ő útmutatásával sikerült felkutatni a rokonokat: egyik unokáját és dédunokáját. Sikerült megtalálniuk azt a régiségkereskedőt, aki néhány alkotása mellett az alkotó feljegyzéseit is őrizte.

 

Orbán József és felesége

Az utóbbi önéletírás képezi a film gerincét, hisz a leghitelesebb portrét nyújtja az alkotóról és vívódásairól. Sikerült élethűvé is tenni az egykori Orbán József alakját, testvérének unokáját, a csíkszentmiklósi Orbán Leventét kérték fel, hogy az egykori szobrász gondolatai testesítse meg. A filmet megtekintők nyugtázhatják, hogy rendkívül jó választásnak bizonyult ez, nem csak mert képzőművészeti szakközépiskolát végzett és a szobrászathoz jól ért, hanem azért is hiteles karakternek számít, mert a néhai Orbán József az anyaországban is megőrizte csíki székely jellemét. „Gyermekkoromban hallottam a következőt: két székely Csíkban panaszkodott egymásnak a rossz élettel kapcsolatban. Azt mondja az egyik: »hát biza, komám, ez a világ egy nagy csárda, s a jó Isten benne a csapos, s nekünk keserűt mér. A másik rámondja, hogy abiza igaz!« Ezen sokat gondolkoztam, és ma ezt így értelmezem a szobrászat területén. Itt, ebben a csárdában többen vannak a csaposok és sokaknak mérnek keserűt, köztük nekem is. Ennek a kérdésnek a miértjét szeretném tudni!” – tanúskodnak székely mentalitásáról jegyzetei.

Habár a negyvenes-ötvenes években elismerték munkáit, sőt versenykiállításokra is bejutottak kisplasztikái, egy idő után mellőzték. Egyetlen monumentális művet alkothatott, azt a Petőfi-szobrot, melyet az egriek minden évben március 15-én megkoszorúznak.

„Nem az én feladatom megítélni, hogy Orbán József mekkora kaliberű alkotó volt, de csodálom és eredménynek tartom, hogy egy egyszerű lakatosinasból, távol a családjától, szülőföldjétől egy szobrászmester forrt ki. Nem szabad elfeledni, hogy mindössze hat elemi osztály végzett, hét évig nappal dolgozott, és esti tanfolyamon végezte az iparrajziskolát. Később, mikor mellőzni kezdték, éjjel portási szolgálatot vállalt, csak azért, hogy nappal alkotni tudjon. Kérdem én, kinek van még ilyen ambíciója? Mellőzésének szerintem az egyik oka, hogy csak alapfokú végzettséggel rendelkezve, nem iratkozhatott főiskolára, egyetemre, valamint hogy vallásos lelkületű ember volt, és a második világháború vége előtt sok egyházi alkotást készített. Később, a kommunista időkben ez nem bizonyult egy jó indításnak” – indokolta az Orbán József-életmű fontosságát Daczó Katalin.

A hetedik Film.dok fesztivál szerdai műsora:

12.00-12.42 Irigyelik a cigányok, hogy én zsigulival járok, rendezte Bartók Csaba
13.00-13.56 A Herceg, Katona Zsuzsa filmje
14.00-14.50 Arctalan árnyak, szerkesztő: Radó Gyula
15.00-15.50 Akik jártak Doberdónál, készítette: Kele Andor
15.55-16.00 Csendélet Kovács Béla filmje
16.00-16.53 Csak csendben, csak halkan..., rendezte Gulyás János
17.00-17.24 1001 éjszaka (2010), rendező:Hotea-Fernezan Vasile
17.45-18.46 A Nyolcak nyomában, szerkesztő: Szalay Péter
19.00-19.42 Bárányfelhők, Zsigmond Dezső filmje
20.00-20.42 Kőbe vésett álom, szerkesztő Daczó Katalin
21.00-21.52 Külhoni testvéremnek, Ana Boariu filmje
22.30-22.43 A város ritmusa, rendező: Salamon András
23.00-23.53 Nomád Pláza, Szalay Péter filmje

A Film.dok szerdai kísérőprogramjai:

17 órától Olosz Lajos Könyörtelen mesék című verseskötetét mutatják be, mely a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál jelent meg. Kiss Olosz Klárával, a szerző unokájával Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője beszélget. Ezt követően Kemény János Kutyakomédia című regényét bemutatja Szarka-Dobi Gyöngyi, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés