Díj nélkül tértek meg Kisvárdáról

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Szombaton ért véget a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválja, melyen az udvarhelyi társulat És a csellóval mi legyen? című darabbal vett részt a versenyprogramban. Tizennyolc díjat adtak át 24 együttes 34 produkcióját értékelve. Nagy Pál, az udvarhelyi színház igazgatója sajnálja, hogy nem vihették az Ahogy tetszik című előadásukat.

Barabás Blanka

2010. június 28., 12:532010. június 28., 12:53

2010. július 06., 13:182010. július 06., 13:18

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a versenyprogramban Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című, Zakariás Zalán rendezte előadásával szerepelt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Díjat nem hoztak, de talán új tapasztalatokat szerezhettek a művészek. Jó lett volna, ha el tudjuk vinni az Ahogy tetszik című előadásunkat, mondta Nagy Pál, az udvarhelyi színház igazgatója – technikailag kivitelezhetetlen volt az utaztatás. Egyre többen mondják, és ezt már korábban is beszéltük magyarországi színházi szakemberekkel – folytatta Nagy Pál –, hogy kezdeni kell valamit a kisvárdai fesztivállal formailag, helyszínileg.

A Kisvárdai Lapok 5. számában (Az a fránya cselló, Varga Anikó jegyzi) kritika is olvasható az előadásról (\"Remekül lehet mulatni az apró emberi játszmákon, a színészi bravúrokon, felvillanásokon, gesztusokon.” (…) „...mégis hiányérzetet szült bennem az, hogy a dráma abszurd jellegéből eredő kihívásra nem érkezett valódi rendezői válasz. Nagy elánnal indul az előadás, ám hamar megtorpan...”). Erről érdeklődve az igazgató elmondta, szerették a nézők az előadást, ugyanakkor az nem baj, ha a szakma értékel egy-egy előadást, mert ebből tanulhat mind a színész, mind pedig a rendező.

A cikk bővebben az Udvarhelyi Hiradó június 29-ei számában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés