Péntek délután az Európai Mobilitás Hét rendezvénysorozat keretén belül mutatták be a Csíki kóstoló című kiadványt a csíkszeredai polgármesteri hivatal dísztermében.
2011. szeptember 18., 11:212011. szeptember 18., 11:21
2011. szeptember 20., 13:462011. szeptember 20., 13:46
Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója mondott köszönetet a Csíki kóstoló alkotóinak
A most megjelent kiadvány turistafilm, mozgóképes kislexikon és fotóalbum is egyben, mely a Csíki-medencét hívatott bemutatni a turistáknak és az itt élőknek egyaránt. „A Csíki kóstoló, mint ahogy a neve is sugallja, egy kis ízelítőt nyújt Csíkszék legkiemelkedőbb értékeiből. A 64 perces filmet és a 77 kisfilmet a Mementó stúdió készítette” – mondta el köszöntőjében Potozky László, a kiadványt támogató Polgár-Társ Alapítvány igazgatója, aki köszönetét fejezte ki a film szerkesztőinek, Daczó Katalinnak és Daczó Dénesnek, valamint Elekes Zsolt operatőrnek. Ugyanakkor köszönetet mondott Kristó Róbertnek, a Csíki Hírlap fotóriporterének, aki a képes album képjeinek mintegy kilencven százalékát készítette.
Daczó Katalin és Daczó Dénes tapasztalataikról és élményeikről meséltek a jelenlévőknek
Daczó Katalin elmondta: a film elkészítésének ötlete már korábban megfogalmazódott bennük, ezt a kezdeményezést karolta fel a Polgár-Társ Alapítvány. A 64 perces filmben hét napban mutatják be két fiatal magyarországi egyetemista, Weisz Eszter és Bényi Dávid barangolását Csíkszéken. „A 77 mozgóképes szócikk igen szubjektív válogatás. Ha más válogatta volna össze őket, biztosan egyebek (is) kerültek volna be. Mi ezeket úgy választottuk ki, hogy helyére tegyünk dolgokat, eloszlassunk tévhiteket, ezért adatainkat szakértőktől szereztük be, több történészt is megkérdeztünk” – fogalmazott Daczó Katalin.
„Egy hét alatt számomra is lehetőség adódott, hogy felfedezzem Csík csodáit. Be kell vallanom, hogy a forgatáskor jártam először az Egyeskőnél, valamint az Olt forrásánál. A látvány meggyőzőtt, hogy mindkét helyre érdemes visszatérni. Aki kikapcsolódásra vágyik, nem kell messzire elmennie, elég, ha Csíknak felkeresi a 77 csodáját” – mesélt élményeiről Daczó Dénes.
A pénteki bemutatón részleteket is vetítettek a filmből, ami az alábbi gondolattal zárul: sehova nem lehet leírni azt az élményt, amit a személyes találkozás, a helyi emberek nyújtanak. A képes album és a filmek csak kóstolót tudnak adni, mert betelni nem lehet a látottakkal – fogalmazódott meg a bemutatón. A kiadvány megvásárolható a Polgár-Társ Alapítvány székhelyén (Puskaporos utca 13. szám).
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!