Fotó: Boda L. Gergely
A Tompa Miklós Társulat legújabb premierje, bár nem kortársdráma, mégis olyan tipikus élethelyzetekről szól, amelyek ma is érvényesek, még a Nemzetiben is – hívja fel a figyelmet Harsányi Zsolt, a soron következő bemutató rendezője.
2011. február 09., 17:342011. február 09., 17:34
2011. február 09., 17:412011. február 09., 17:41
„Rég találkoztam Csehovval, sok mindent felfedeztem a szövegeiben. Szeretem a polifóniáját, a szöveg mögötti tartalmakat, és azt, hogy olyan témákat dolgoz fel, amelyek örök érvényűek. Legtöbb drámájából kitűnik, hogy cselekvésképtelenek vagyunk, tologatjuk a problémáinkat. Ahelyett, hogy jó doktor módjára megoldásokat keresnénk, menekülünk egy álomképbe, egy másik emberbe. Csehov szereplői mindig a másik embertől várják a megoldást, képtelenek maguk cselekedni” – mondta Harsányi, aki szerint ez a csehovi életérzés uralkodik a Nemzeti Színházban is.
„Ebben a színházban gyökeres változásokra van szükség, a próbafolyamat alatt is tapasztaltam, hogy működési elégtelenséggel küszködik. Magas művészeti teljesítményt csak olyan körülmények között lehet elérni, amelyben mindenki tudja, hol a helye és érdekelt abban, hogy jó előadás szülessen” – mondta nem panaszképpen a rendező.
„Nem kell a külvilágtól várni a megoldást, cselekedni kell. A legnagyobb probléma pedig az, hogy ebben a színházban nincs minden alárendelve annak, ami a legfontosabb, az előadásnak” – tette hozzá Harsányi.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!