Fotó: Boda L. Gergely
Barabási Attila decembertől a Maros Művészegyüttes magyar tagozatának irányításáról mindkét tagozat vezetésére váltott. Egyelőre csak kinevezett igazgatója a hivatásos néptánccsoportnak, de tervezi, hogy versenyvizsgán pályázik a tisztségre. „Négy évvel ezelőtt úgy nézett ki, hogy ha haladunk, akkor el fogunk szállni. Viszont ma már nagy problémákkal küszködünk” – mondta az igazgató.
2011. március 16., 14:522011. március 16., 14:52
2011. március 16., 18:272011. március 16., 18:27
– Mióta tart a kinevezés?
– Az előző igazgató, Victor Boanta egészségügyi állapota miatt nyugdíjba vonult, így december elsejétől én vagyok a Maros Művészegyüttes kinevezett igazgatója. A kinevezésig a magyar tagozatot irányítottam, az intézmény aligazgatója voltam. De versenyvizsgázni akarok a tisztségre, a feltételeknek megfelelek végzettség, és felkészültség szempontjából is. Igaz, nehéz feladat, főleg, hogy ilyen nehéz helyzetben vannak az állami intézmények. Négy évem volt arra, hogy megismerjem az intézmény problémáit. Olyan magyar tagozat élére kerültem, ahol nagyon jó tapasztalatot szereztem. Előttem nem volt magas szintű vezetője a magyar tagozatnak, mégis egy gördülő együttest kaptam.
– Mi az, ami változott a kinevezés óta?
– A román tagozat gondjait a román kolléga intézte, most mindkét néptánccsoport problémái rám hárulnak.
– Melyek a legnagyobb problémák? Négy év alatt mit tapasztalt?
– Négy évvel ezelőtt nem így indultunk. Akkor úgy nézett ki, hogy ha haladunk, akkor el fogunk szállni. Viszont ma már nagy problémákkal kell küszködnünk, amelyeknek tulajdonképpen anyagi alapja van. Szembe kell nézni azzal, hogy a bérek nagyon alacsonyak. Emellett a költségvetést is úgy kell menedzselni, hogy mindenre jusson. Ha az ember nem figyel – elkezdve egy tű vásárlásától egy plakáttervezésig, vagy akár a fellépő ruhák megvásárlásáig –, akkor lehet, hogy később nem lesz pénzünk bizonyos tevékenységek megvalósítására. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk minden egyes lépésre.
– Van olyan, amire nem jut?
– A tervek megvalósíthatóak. Lehetséges, hogy pályázatokból is hozzá kell pótoljunk, hogy minden jól menjen. Kötelességünk ezen a területen is szétnézni. Azonkívül vannak olyan események, amelyek nem voltak beiktatva. Jó idejében lekérik a tevékenységeket tőlünk, de lehet, hogy egy hónappal egy rendezvény előtt értesülünk valamilyen meghívásról, amiről kár lenne lemaradni. Nem betervezett előadás, nem betervezett turné. Itt nagyon oda kell figyelni, hogy mennyire tudunk részt venni ezeken. Idáig meg tudtuk valósítani. Nagy rendezvényeken nem voltunk, viszont kisebb formációkkal évente magyarországi turnékon, és Franciaországban is voltunk. Most is készülünk, a brüsszeli után egyhetes magyarországi turnén veszünk részt, júniusban a Duna Karneválra utazunk, majd a Kőműves Kelemennel újabb magyarországi vendégjáték-sorozatra indulunk.
– Mik a tervei, ha megkapja a kinevezést?
– Arra törekszem, hogy folytatni tudjam azt a tevékenységet, amelyet a Maros együttes elképzelt magának mind a két tagozat esetében, zökkenőmentesen, becsületesen. Büszke vagyok arra, hogy az egyik legszínvonalasabb néptáncegyüttest vezethetem Erdélyben, és arra is, hogy a román tagozat is országos viszonylatban a legjobbak között van.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!