Bezárult vasárnap a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című tárlat

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A Csíki Székely Múzeum vasárnap zárta a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című időszakos tárlatot, melynek egyik fő médiapartnere volt a szekelyhon.ro is. Idén már nem lesz több ilyen nagyszabású kiállítás.

Szőcs Lóránt

2010. július 25., 20:242010. július 25., 20:24

2010. július 26., 10:402010. július 26., 10:40

Galéria
Bálint Emőke, brassói diák vehette át Gyarmati Zsolttól az utolsó látogatónak járó ajándékot (képünkön). Megközelítette a húszezret a látogatók száma, ami az előző két tárlathoz képest változott, hogy a látogatók nagy része felnőtt volt – tudtuk meg Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól.

A célt most is sikerült teljesíteni, vagyis leszállítani ezeket a remekműveket olyan rétegek számára akik nem engedhetik meg maguknak, hogy Budapestre kiutazzanak. Ezúttal is Erdély minden sarkából érkeztek látogatók, Nagyváradtól, Marosvásárhelytől és Kolozsvártól kezdődően gyakorlatilag minden város magyar műértői és műkedvelői megmozdultak – emelte ki az intézmény vezetője.

Sikeres volt az első alkalommal megszervezett múzeumok éjszakája, amikor is 2500 látogató érkezett a Csíki Székely Múzeumba, hogy – többek között – ingyenesen is megtekinthesse ezt, a magyar festészet remekműveit tartalmazó tárlatot.

Intenzíven dolgozott a múzeum csapata, csak a hétfőjük volt szabad az intézmény munkatársainak. Tették ezt olyan körülmények között, amikor a válság a bércsökkentések és alkalmazottak leépítése által begyűrűzött az intézmény életébe. Az igazgató meg is köszönte az általuk végzett magas színvonalú munkát, amit profizmus jellemez, persze a vállalkozókat, a kiállítás nagytámogatóit is megdicsérte.

Végül elárulta, hogy mivel a magasfokú kultúra népszerűsítése mellett változatosságra is törekednek, jövőben egy érdekfeszítő orvos-, társadalom- és mentalitástörténeti tárlatot hoznak el a Magyar Természettudományi Múzeumtól.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
2026. február 17., kedd

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában

Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában
2026. február 16., hétfő

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken
Hirdetés