Beczásy Antal csillaga

A néhai Beczásy Antal képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a csíkszeredai Székelyföld Galériában hétfőn este. György Attila József Attila-díjas író, illetve Csomortáni Gaál László képzőművész méltatta az alkotásokat.

Szőcs Lóránt

2011. október 31., 19:452011. október 31., 19:45

2011. november 01., 16:062011. november 01., 16:06

Csomortáni Gaál László és György Attila

„Az emlékezés a múlt mélységeibe visszanyúló gyökér. Minél mélyebbre leereszkedik, annál biztosabb ígéret a jövőre” – hangsúlyozta Csomortáni Gaál László. Beczásy alkotásairól pedig kijelentette, hogy „ordítanak az őserőtől, olyan, mintha egy pillanatot végignéznénk a Székelyföld teremtéséből, ahogy a Nap, őseink Napistene most szülné a zsindelytetős házakat, ezt a mesés múltat. Ez lehetett a Székely Paradicsom! Nézzük a Gondviselő Hold arcát, mondhatnánk, igen, ez szürrealista kép, és ezzel el van intézve. Ezek a látomások Székely János szerint nem lélektani, hanem mindenestül gondolati fogantatásúak.”

Csomortáni szerint azokra az időkre emlékeztetnek, „amikor az arány-igény még belülről fakadt.” Elődeink nyomán hirdette Beczásy, hogy a lélek, a szellem a fontos. „Portréi már, sajnos, egy letűnt világ arcai, olyan ijesztően tiszta szemmel néznek ránk, hogy az ember megröstelli magát.”

Tamási nyomán a művész kijelentette, hogy nem a világ rontotta meg az embereket, hanem az emberek a világot. A nagy író is úgy vélte, hogy bölcs és derűs emberi élet csak úgy lehetséges, ha Istennel való kapcsolatunkat megtartjuk és gondozzuk; ha benne élünk a természetben, ha olyan társadalmat alkotunk, mely rendezte viszonyait az Istennel és a természettel.

„Nemcsak a földnek, hanem a szellemnek is van ege, melyen csillagok ragyognak, és ott ragyog Beczásy harcos szellemének csillaga is, a legszebbek közt.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
2026. szeptember 15., kedd

Érdemes lesz újra figyelni a síneknél: szerdától ismét közlekednek vonatok Újtusnád és Csíkszentsimon között

Hónapok óta nem közlekednek vonatok az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasúti szakaszon, a csatószegi híd javítása miatt. A kivitelező tájékoztatása szerint szerda délutánra befejezik a munkálatokat, így ezt követően újraindulhat a vasúti forgalom.

Érdemes lesz újra figyelni a síneknél: szerdától ismét közlekednek vonatok Újtusnád és Csíkszentsimon között
Hirdetés