Bálint Tamás már dolgozik a harmadikon

Nappal közgazdász, este költő: a kétarcú Bálint Tamással beszélgettünk a versírásról és legújabb, Visszaút a fekete folyón című kötetéről, illetve a készülő harmadikról, valamint arról, miért nem lehet rímekkel csajozni.

Kovács Eszter

2011. július 21., 16:202011. július 21., 16:20

2011. július 21., 19:062011. július 21., 19:06

A székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron tanuló Bálint Tamás első, 2007-ben megjelent A pap leánya, birtokostul című verseskötetét díjesővel üdvözölte a szakma (Méhes György-debütdíj, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja, a Látó irodalmi nívódíja, Makói Medáliák-díj, Székely János költészeti ösztöndíj), második kötetének bemutatója nemrégiben volt a Kolozsváron megrendezett Ünnepi könyvhéten.

– Az Irodalmi Jelen Debüt rovatában közölték először versedet. Születtek azelőtt is írások? Mikor kezdtél barátkozni az irodalommal?

Valóban ott jelentek meg először verseim, de előtte, középiskolás koromban már írogattam novellákat. Akkoriban szabad időmben foglalkoztam az irodalommal, és jó kis zsebpénzt gyűjtöttem egy-egy honoráriumból vagy pályázati díjazásból. Nem tudom, miért alakult így, de úgy érzem, a versek írása jobban megy, ezért váltottam és maradtam végül ezeknél. Először 2003-ban publikálták egy költeményemet az Irodalmi Jelenben, de abban az időszakban a Korunkban is jelentek meg műveim.

Említed, hogy régen a prózával is foglalkoztál, valamint jó néhány versedre is erős prózaiság jellemző. Gondolkodtál már azon, hogy ebben a műfajban is írj?

Szeretnék majd még a jövőben prózát is írni, tehát nem mondtam le teljesen róla. Egyelőre azonban úgy érzem, hogy amit én elképzelek, azt prózában nem tudom visszaadni: a végeredmény nem az lesz, amit szeretnék, amivel elégedett lennék. Ezért aztán egyelőre nem is erőltetem, de nem mondtam le róla.

Mi volt az első költői szárnybontogatásod?

Legelőször egy szerelmes verset írtam, padtársnőmet akartam lenyűgözni vele, sikertelenül. Egyébként szerintem verssel nem is lehet csajozni, eddigi tapasztalataim is ezt mutatják. Amúgy én nem is szeretem reklámozni, hogy verseket írok, így nem is nagyon próbálkoztam be vele csajoknál.

Kolozsváron közgazdaságtant végeztél a BBTE-n. Hogyan egyeztethető össze a szakmád és az irodalmi élet?

Nagyon jól kiegészítik egymást, hisz napközben számokkal dolgozom, délután, estefelé, amikor hazamegyek, jólesik egy kicsit a napi rutinból kizökkenni, tehát a versírás számomra kikapcsolódás is. Azokat a dolgokat, melyeket napközben nem mondhatok ki, melyeket nem tehetek meg, este kiírom magamból verseimben.

Az első kötetben – A pap leánya, birtokostul – vastagon benne is van a számokhoz való vonzódásod. A második kötetre ez mennyire jellemző?

A címben nem, de a kötetben annál inkább. Az első verseskötetnek nem volt egy témája, amely végigvonult volna az egészen. Ehhez képest a második sokkal összefüggőbb, egységesebb, a versek nagyjából ugyanazon téma köré szerveződnek: a modern kori rabszolgaság, a mindennapi robot. A pap leánya, birtokostult az egyetem négy éve alatt írtam, a másodiknak pont akkor fogtam neki, amikor munkába álltam, új városban, új, számomra még ismeretlen kötelezettségekkel, ahol reggel nyolckor, ha nem volt kedvem, akkor is fel kellett kelnem. Amúgy szeretem, sőt imádom a szakmámat. Sokan kérdezték már, hogy miért ilyen sötét a költemények hangvétele, de nem tudom, így alakult. A kötet hangulata viszont nem a munkámhoz való viszonyomat tükrözi. Lényegében olyankor írok, amikor rossz kedvem van. Amikor nagyon jól érzem magam, jókedvű vagyok, akkor elmegyek a barátaimmal kocsmázgatni vagy szórakozni, olyankor nem fogok versírásba. Igazából teljesen jól megvagyok a munkahelyemen.

A második kötet címében megjelölt utazás, visszaút mennyire képeződik le a te életedben?

Az utazás egyaránt vonatkozik a rajtam kívül álló dolgokra – idegen város, életmódváltás –, illetve a belső érésre. Mindez még csak utazás lenne, azért lett visszaút, mert túl komornak, pesszimistának tűnt a cím, a visszaútban pedig a remény csillan meg.

Mi ez a sötét folyó? Át lehet úszni?

Biztos vagyok benne, hogy át lehet úszni. Amúgy a fekete folyó utalás az alvilág folyójára, a Sztüxre (Styx) utal.

Az új kötetben az erotikus versekkel is kísérletezel. Mennyire új számodra ez a műfaj?

Régebben is írtam erotikus verseket, korábban azonban előfordult, hogy cenzúráztam magam. Nem tudtam attól a gondolattól szabadulni, hogy majd nagymamám elszörnyedve olvassa ezeket a verseket. Ezért egy ideig kimaradtak, de a második kötetben már nem fogtam vissza magam. Folyamatosan foglalkoztat ez a téma is, mint szerintem minden normális huszonéves fiút és lányt. Tehát volt eddig is erotika a verseimben, és lesz ezután is.

Mindkét köteted az Erdélyi Híradó gondozásában jelent meg. Miért esett rájuk a választásod?

Nem is annyira én választottam őket, inkább ez volt kézenfekvő. Miután felkerültem Kolozsvárra egyetemre, elkezdtem irodalmi estekre járni, az Előretolt helyőrség, a kiadó és a Bulgakov köré csoportosuló írókkal, költőkkel találkozgatni. Így aztán adta magát, hogy az első könyv az Erdélyi Híradónál fog megjelenni, a második esetében pedig nem láttam értelmét váltani. Teljesen elégedett voltam avval, ahogyan bántak velem, nagyon jó volt a szerkesztés – egyetlen vesszőhiba nincs a kötetben – és jól is néz ki a könyv. Őszintén, eszembe sem jutott, hogy más kiadóhoz vigyem a másodikat.

A második kötetet a kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, a Bulgakovban mutatták be. Milyen volt az esemény hangulata?

Sokan voltak Udvarhelyről, meg úgy egyébként is: még a lépcsőn is álltak. A legelső könyvbemutatóm is a Bulgakovban volt, az ilyen szempontból talán még nagyobb siker volt, mert hárman – Murányi Sándor Olivér és Muszka Sándor – mutattunk be egyszerre. Én mindkettőn nagyon jól éreztem magam.

Mennyire, milyen gyakran veszel részt a kolozsvári irodalmi körökben?

Mióta megint Kolozsváron vagyok, általában részt veszek a találkozókon, időről időre, ha megkérnek, fel is olvasok. Két évig Marosvásárhelyen dolgoztam, és akkor kiestem az irodalmi életből, hiszen az ilyen jellegű események központja mégis Kolozsvár. Jól esik visszatérni.

– Udvarhelyen mikorra várhatjuk a Visszaút a fekete folyón bemutatóját?

Mindenképpen az ősz folyamán lesz a bemutató. Az első kötet megjelenése, és kolozsvári bemutatója után is néhány hónappal volt az udvarhelyi bemutató. Különben ismerőseim is egyre gyakrabban kérdezgetik ugyanezt, de majd idejében meglesz itthon is az esemény.

Mikor jön, és milyen lesz a harmadik kötet?

Már nekifogtam. Az teljesen más lesz, mint az eddigiek: egy nagy verset, amolyan verses kisregényt szeretnék írni. Modern Anyegin-szerű történetet gondoltam ki, love story fiatalokról fiataloknak. Az első fejezet már el is készült. Nem jelenteném ki, hogy happy end lesz a végén, mert nem fogom ott abbahagyni a történetet, ahol az amerikai filmek abbahagyják. Tehát a következő egy-másfél évben ezen fogok dolgozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés