Akik tudnak élni a hagyománnyal

Alsósófalvi farsangtemetők. Ezúttal ők lesznek a házigazdák

– A megyei farsangbúcsúztató egy találkozó jellegű nagy rendezvény, mely az éves naptárunkban egyik legkiemelkedőbb eseménynek számít. Nagyon sok hagyományőrző csoportot megmozgat, így több helyi közösséghez, településhez kapcsolódik. Két szempontból számít érdekesnek az idei találkozó. Egyfelől, hogy huszadik alkalommal kerül megrendezésre ez a folyamatosan bővülő és egyre népszerűbb esemény, s ez jelzésértékű. Az évek során mind többen kapcsolódtak be, vagy azért, mert folytatni akarták a településükön már meglévő szokást, vagy éppen, mert emléktöredékekből, szövegtöredékekből, olvasmányokból felépítettek maguknak egy farsangtemetési szokást.

Persze, így fel is tevődne a kérdés, hogy mit jelent ebben a kontextusban a hagyományőrzés? Én a farsangtemetés esetében úgy közelíteném meg ezt a fogalmat, és a rendezvény sikerességét is azzal támasztanám alá, hogy ezek a csoportok tudnak élni a hagyománnyal. Ezek a méltán népszerű népi dramatikus játékok tartalmazzák a jellegzetes székely humort; a nyelvi leleményeket, a játékokat; az európai karnevállal való évszázados kapcsolatot; a fordított világot, a szerepcseréket, az alakoskodásokat, maszkurázásokat; a párválasztás időszakának az emlékét és a fonóbeli játékok hagyományát is.

– Úgy tapasztaltam, hogy a csoportok egyrészt hozzák magukkal azokat a szerepjátékokat, maszkákat, szövegeket, melyet őseiktől tanultak, de ezen felül mindig feldolgozzák az aktuálpolitikai eseményeket is.

– Pont ez alatt értem azt, hogy tudnak élni a hagyománnyal, mert működtetik a farsangi, a karneváli időszak azon funkcióját, melyet „társadalmi szelepként” szoktak leírni a kutatók. Elég, hogyha csak azt említem, hogy egyes településeken a farsangi menet faluértékelőt tart. Ez az a pillanat, amikor „a nép” kimondhatja, elmondhatja sérelmeit, kifigurázhatja elöljáróit, ami szintén évszázados hagyományokra vezethető vissza. Ezekbe a félig kötött, mókás szövegekbe mindig behozzák azokat az aktualitásokat, amelyek az illető közösséget érték. Kifigurázzák valamely elöljárónak valamilyen rossz szokását, tévedését, de olyan nemzetközi vagy országos szintű politikai-társadalmi problémákra is reflektálnak, amelyek szintén érintették az illető közösséget. Ezek a reakciók jelentik minden évben a meglepetést, az újdonságot.

– Melyik lenne a megyei farsangbúcsúztató második különlegesség, amiről a beszélgetés elején említést tesz?

– Az, hogy éppen Alsósófalván tartjuk a találkozót. A rendezvény helyszíne évről évre változó, a részt vevő csapatok a házigazdák. Tavaly ért körbe, és most kezdődik elölről. Ebben a faluban folytonos a farsangtemetés szokása, tudomásom szerint egyik évben sem maradt ki. Mivel zömében református közösségről van szó, hamvazószerdán temették a telet. Nagyon büszkék erre a szokásra, farsangtemető egyesületet jegyeztek be, annyira élő hagyomány, hogy turisztikai és oktatási tevékenységet is építenek rá. Hamvazószerdán például iskolásokat visznek ki autóbuszokkal Alsósófalvára, ahol „tananyagként” végignézhetik az élő népszokást, de anyaországi és horvátországi kapcsolatokat is építettek ki.

Idén már nemzetközinek is tekinthető a találkozó, hisz házigazdaként meghívták a magyarországi Nádasd és a horvátországi Várdaróc hagyományőrző csoportokat, így az érdeklődők más tájegységek szokásaiból is ízelítőt kaphatnak.

– Jubileumi találkozóról lévén szó, ilyenkor illik értékelőt is tartani.

– Ez a két évtized mondhatni, tanulási időszak volt a részt vevő csapatok és vezetőik számára. Én úgy érzem, hogy megértették és meg is erősödtek abban, hogy nem kívülről jövő, idegen elemeket kell behozni, hanem a sajátot kell éltetni. Meg tudják becsülni, éltetik a hagyományos és sajátos szokáselemeket. Ellen tudnak állni a kívülről érkező kísértéseknek, divatnak, hogy mások legyenek.

– Arra gondol, hogy nem láthatunk riói vagy velencei karneválokon használatos tipikus jelmezeket?

– Igen, én úgy érzem, hogy felismerték és értékelik a sajátosságainkat. A szárhegyiek a bőgőtemetést, a kászoniak a bikaütést, a domokosiak Illés temetését játsszák el évről évre. Megőrződtek a hagyományos figurák, a rendfenntartó hamubotosok vagy ördögök, orvosok, zsidók, papok, cigányok és a küszürüs stb. szerepei. Minden ilyen játékban benne van a farsang lényege, kétértelműsége, a szexualitásra vagy a párválasztásra való utalás.

Visszaköszön annak a falunak a rendje, amelyben, ahogy forgott az esztendő kereke, minden időszaknak megvolt a rá jellemző tevékenysége. A farsangi időszakban akadt a legtöbb idő szórakozásra, bálozásra, párkeresésre. Farsangfarkán a mulatozás még egyszer felfokozódik, de húshagyókedden le is zárul.

A farsangot búcsúztató temetési menet, a szalmabábu elégetése tulajdonképpen paródia. Szimbolikusan pedig azt jelenti, hogy megszabadulunk nemcsak a téltől, hanem a mértéktelen evéstől, ivástól, mulatozástól is. A tűz, az égetés egy megtisztító rítus. A menetben már találkozunk a hamubotosokkal is, akik a bűnbánatnak a jelét, a hamut szórják. Konc király és Cibre vajda jelképes viadala is arról szól, hogy beáll farsang után a böjt. Nem utolsósorban megtörténik a jelenlevők bevonása is, mert igazán úgy működik, ha együtt szórakozunk, játszunk, ha értjük a tréfát.