
Fotó: Both Ildikó
Kiállítással, könyvvásárral és természetesen előadásokal ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a színház világnapját.
2011. március 27., 14:032011. március 27., 14:03
2011. március 27., 14:162011. március 27., 14:16
Idén is – csakúgy, mint az elmúlt években – megünnepelték Sepsiszentgyörgyön a színjátszás világnapját. Vasárnap délelőtt kiállítás, felolvasószínház, könyv- és plakátvásár, vetítések, három előadás és a tavalyihoz hasonló hajnalig tartó buli jelzi, hogy amint a médiában többször megfogalmazódott, Sepsiszentgyörgy valóban Thália városa. A Tamási Áron Színház társulata minden évben különleges eseménysorozattal várja közönségét, volt amikor nyílt napot tartottak, és az érdeklődők betekintést nyerhettek a színház műhelyeibe, próbaterembe, varrodába. Tavaly nyílt próbákat tartottak, a nézők beülhettek egy-egy előadás próbájára, sőt kérdéseket is feltehettek a színészeknek, rendezőnek.
Idén Barabás Zsolt fényképész színházi fotókból készített kiállításának megnyitójával vette kezdetét az ünnepi rendezvénysorozat, a fotókon olyan előadások és próbák képeit láthatja a közönség, melyek különböző sikeres előadásokon vagy azok főpróbáin készültek. A kiállítást tavaly ősszel mutatták be először Marosvásárhelyen a Tompa Miklós centenáriumi ünnepség keretében, ahol olyan sikert aratott, hogy az idei kisvárdai színházi fesztiválra is meghívták. A kiállítás alatt nyílt meg a könyvvásár is, melyre a helyi könyvkereskedések hozták el színházi tárgyú könyveiket, de egylejes egységáron kiárusításra kerültek a színház korábbi évadokból megmaradt plakátjai és műsorfüzetei is, erre inkább a fiatalok voltak vevők.
A fotók megtekintése közben, a színház előcsarnokában felszerelt képernyőkön a Tamási Áron Színház legjobb előadásainak felvételeiből láthattak részleteket az érdeklődők, egy finom pohár bort kortyolgatva. A csekély, ám annál érdeklődőbb közönség színházi, előadói, rendezői kérdéseket tehetett fel egy-egy darab rendezőjének, az előcsarnokban tartott nyílt nap után pedig felolvasószínházi előadásra került sor a stúdióteremben. Ennek keretében Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját a Tamási Áron Színház és az M Stúdió társulatának színészei közösen olvasták fel. A mi osztályunk az Ilja próféta szerzőjének legújabb darabja, melynek magyar nyelvű ősbemutatójára 2012-ben készül a színház.
A nap ezzel nem ér véget, ugyanis a délután folyamán három további előadást láthat a közönség: 16.00 órától a Cimborák Bábszínház Nagy Kopeczky Kálmán által rendezett Ilók és Mihók című bábelőadását, 17.30-tól az M Stúdió társulatának Uray Péter által rendezett A behajtó című mozgásszínházi produkcióját, 19.00 órától pedig a Tamási Áron Színház utóbbi évekbeli egyik legsikeresebb előadását, a Zakariás Zalán által rendezett Figaro házassága, avagy Bolond 1 őrült nap!!! című produkciót. Az esti előadást követően a Színházi Világnap programja a Tein Teaházban ér véget, ahol jó zenével, finom falatokkal, és néhány meglepetéssel várnak mindenkit a Tamási Áron Színház művészei.
Az idei színházi világnap üzenetét Jessica A. Kaahwa ugandai író, színész tolmácsolta, kiemelve a színjátszás szerepét a közösség felrázásában, a megosztottság felszámolásában. „A színház szószólója és eszköze a közösség haladó gondolatainak, amelyeket védelmeznünk kell, ha veszélybe kerülnek” – írja az Ugandai Makerere Egyetem zene–tánc–dráma tanszékének docense.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!