
A nagy sikerű Szerelempatak című dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők pénteken 19 órától Csíkszeredában, a Sapientia EMTE aulájában. A filmet zömében Csíkszentdomokoson forgatták. Jelen lesz a vetítésen Sós Ágnes rendező, illetve Balázs Lajos tudományos tanácsadó, egyetemi docens, akiknek a filmnézést követően lehet kérdéseket feltenni.
2014. május 06., 16:402014. május 06., 16:40
2014. május 06., 17:152014. május 06., 17:15
Sós Ágnes dokumentumfilmjének idős szereplői fogalmazzák meg a lelki és a testi szerelemhez kötődő gondolataikat, érzelmeiket, ahogy a rendező vallotta a MagyarNarancs.hu-nak: „a Szerelempatak kőkeményen dokumentumfilm, minden eleme igaz, a jelenetekben minden valós, de elvittük a mesemondás irányába. Ez az első filmem, amiben némi fikció is van. Régebben sokkal spontánabbul forgattam, ezúttal folyamatosan gondolkodtam azon, hogy milyen mozaikok kellenek a konkrét történethez. És ezt mindig előre megbeszéltem a szereplőkkel, és kivártuk, amíg mondjuk lesz egy esküvő a faluban, vagy az asszonyok tésztát dagasztanak.”
Az alkotás nagy sikert aratott a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyen a legjobb 16 film közé választották, majd a Trieszti Filmfesztivál fődíját nyerte el, illetve a 24. Mediawave fesztiválon is a legjobb alkotásnak minősült.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!