
Nemcsak a mostani Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, hanem a mindenkori hargitások, beleértve a leendő hargitásokat is, ünnepelték a hivatásos intézménnyé válás huszadik évfordulóját. A háromnapos rendezvény szombat esti gálaműsorán a jelenlegi táncosok mellett az egykori együttestagokat és az utánpótlást is a színpadon láthattuk.
2010. december 19., 20:392010. december 19., 20:39
2011. január 06., 16:532011. január 06., 16:53
„Nevet a Jóisten. Ragyogtatja napszemét, amikor táncolni lát, énekelni hall. (…) Már-már az utolsó pillanatban, a pusztulás tornácáról, a hamuból lobbantják fölénk énekesmadarát az égnek ezek a gyönyörű lányok, ezek a megrendült arcú legények. Íme, megvagyunk és megleszünk, amíg velünk a dal, velünk a tánc. Tudván tudjuk a végszó elhangzása előtti döbbenetből menekítették ide az emberi színjáték roskadó, vásott deszkáira, a színpadra. Amikor elragadtatásunkban rajtuk feledkezett szemeink eltelnek az örömével az égnek, szinte bizonyosra vehetjük, hogy eljön az idő, amikor általuk és sokak által a tánc és az ének, táncai és dalai az erdélyi magyarságnak, ha el-elcsukló szívvel is, de a színpadról visszatérnek azokra helyekre, ahonnan vétettek, ahol a hazájuk van, a vasárnapi falu piacára, a csűr földjére, a szombat esti báljainkba, lakodalmainkba; szüreti, farsangi és kalákás mulatságainkba, oda, azokra helyekre, ahol természetüknél fogva otthon vannak...” –idézték a József Attila-díjas Ferenczes István költő sorait, melyek az együttesről készített Hivatás című emlékkiadványban jelentek meg.
Ezek a mondatok híven kifejezik az együttes célját, melyet minden téren próbál megvalósítani. Előadásokat tart, nem csak itthon, hanem az erdélyi magyar szórványvidékeken és az anyaországban, sőt világkiállításokra is elviszi a székely hagyományokból, a tiszta forrásból merített ősi tudást, népi zenét és tánckultúrát.
Sokan köszöntötték az ünneplőket, ezért csak a legfontosabbakat említjük. Kelemen Hunor kulturális miniszter elküldte üzenetét, és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke, Elekes Botond, valamint ugyanezen tárca kultúráért felelős államtitkára, Szőcs Géza is méltatta az együttes lankadatlan kitartását. Az előbbi személyesen jött el a táncosokkal együtt ünnepelni.
Az együttes négy évtizedes történetébe is betekintést nyerhettünk. 1970-ben alakult meg elődje, a Szakszervezetek Hargita Folklóregyüttese. „Ezek az emberek műkedvelő táncosok, zenészek voltak, de viselkedésükben, a műfaj iránti szeretetükben figyelemre méltó profik” – jellemezte az elődöket a megnyitó beszédében Bodi Ildikó, az együttes impresszáriója. Az 1989-es politikai és gazdasági változások új helyzetet teremtettek, csak úgy maradhatott fenn az együttes, ha hivatásossá tették. Gergely András, Kostyák Alpár, Fodor Csaba és mások közbenjárására megszülethetett a hivatásos intézmény. A Hargita Állami Együttes nem sokáig működött állami költségvetésből, hanem előbb Hargita megye, majd – a legmostohább időkben – a város vette gondjaiba. 1994-ig dr. Szalay Zoltán az igazgatója, őt rövid ideig Fodor Csaba követi, majd 1995-től napjainkig András Mihály az együttes művészeti vezetője és igazgatója.
Az együttes jelenlegi vezetője köszöntötte a félezres közönséget, kijelentette, hogy nélküle nem is létezhetnének és ünnepelhetnének, persze a táncosok a maguk módján, nem szavakkal, hanem egy gálaműsorral tisztelték meg a közönséget. Újra színpadon láthattuk teljes terjedelmében az Örökség című előadást, de felcsíki táncokkal is megleptek az egykori táncosok és az utánpótlás. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a szatmári és küküllőmenti táncokból készült folklórműsoraiból is adott ízelítőt, valamint a Rege című előadásból mutatott be egy közkedvelt részletet. Vastapssal ünnepelt a közönség, és aki bírta szusszal, no meg ismerte a néptáncokat, a gálaműsort követő táncházban kérhette fel az együttes fáradhatatlan táncosait.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
szóljon hozzá!