A mélységbe látó, az atlantiszi, az új bicskarendi és a tehetség

Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere adja át ifj. Potozky Lászlónak a Szabó Gyula Emlékdíj plakettjét, jobboldalt Ferenczes István költő, a díj kezdeményezője

Czakó Gábornak a nyelvészeti cikkeiért ítélték oda a Székelyföld-díjat. Nyelvrégészet címmel Molnár Vilmos írt a tiszteletére laudációt. „Czakó Gábor holisztikusan, három dimenzióban, mélységében látja és tudja láttatni a nyelvi folyamatokat, összefüggéseket. Emlékszem, amikor 2007-ben először volt alkalmam közölni Czakó Gábor egyik nyelvrégészeti írását, tanulmányát, és meséltem erről egy ismerősömnek, nem tudta kivárni, hogy megjelenjen az anyag, hanem kézirat formájában kérte el tőlem, és így kezdte terjeszteni, sokszorosítani” – jegyezte meg a Székelyföld Márai Sándor-díjas szerkesztője.

Ezután az atomfizikus Teller Edét említette, aki azt állította magáról, hogy ha nem a magyar az anyanyelve, csak középszintű, középiskolai tanár lett volna belőle. „Magyar nyelvünkkel egyfajta gondolkodásmód is jár, olyan, mely a maguk teljességében tudja számba venni a dolgokat. Az egész erdőt látjuk, nem csak a fákat” – emelte ki Molnár Vilmos. Czakó Gábor stílusát keresztény-tradicionalista írásmódként jellemezte, ami akár forradalminak és modernek is tűnhet a mai utilitarista, hedonisztikus, pénzhajhász világunkban.

Antropológiailag, testalkatilag csak a Kárpát-medence magyarságának öt százaléka azonos a honfoglaló magyarokkal, mindazonáltal, hogy a századok alatt nagy keveredések történtek az itt élő népekkel, a nyelvünk határoz meg. „Hogy ma létezik magyarság, azt a csodálatos magyar nyelvnek köszönhetjük, tehát jogos nemcsak édes anyanyelvként, hanem nyelv édesanyaként is emlegetni. Köszönjük Czakó Gábornak, hogy újfent rávilágított a nyelvkutatás fontosságára, és gratulálunk a díjhoz” – zárta gondolatait Molnár Vilmos. Czakó Gábor megjegyezte, hogy néha díjakat utasított vissza, de a Székelyföld-díjat, mivel egy közösség adja, és nem politikai célzattal, megtiszteltetésnek veszi.

„Lehet-e díjazni vajon egy jelenséget? Hát egy jelképet? Illik-e díjat adnunk annak, akit jobban szeretünk, mintsem annak anyagi vagy eszmei értéke ki tudja ezt fejezni? Nem tudom, lehet-e, de meg kell próbálni. Erre a próbálkozásra a Székelyföld szerkesztősége idén Mózes Attilát választotta ki. Attila atlantiszi lakos. Azok közé tartozik, akik már kihaltak, kivesztek erről a Földről, akár a bölények, az indiánok, az unikornisok vagy a Székelyföld és a kelták tündérei. Ha létezik, magányosan létezik. Túlélő, akinek hangja alig hallszik, túlharsogja és elönti a középszerűség harsánysága. Jól van ez így. Írónak, aki a nevet megérdemli, szavai csupán halkak, választékosak lehetnek. Úgy, ahogy már Epiktétosz, Marcus Aurelius vagy a hozzánk közelebb álló Márai mester is tanított. (…) Írónak lenni életforma. Író egyetlen sorral, vagy akár anélkül is lehet valaki, ha annak születik, és helyesen, következetesen ennek a szellemében éli le életét” – méltatta György Attila szerkesztő a szintén Székelyföld-díjjal kitüntetett Mózes Attilát.

A díjazott pedig megköszönte Ilia Mihálynak a szerkesztőség felé intézett javaslatát, tudniillik a Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, irodalomkritikus és szerkesztő fedezte fel a kitüntetett A Campus című novelláját, melyet a januári Székelyföld hozott le. „Mózes Attila novellája – azt gondolom, úgy vélem, sőt tudom – hosszú idő óta a legjobb írás a közeli és távoli mezőkön. Ez olyan jelentős írói teljesítmény, hogy eme egy novella alapján díjazni kellene rangosan. Nagy fogása ez a folyóiratnak, remélem, hogy az olvasók és a szakma is észre fogja venni. Mózes Attila az a valaki, aki ritkán szól, de akkor nagyon jelentőset mond, az itteni olvasó nem nagyon tud róla, tapasztaltam” – hangsúlyozta Ilia Mihály a szerkesztőségnek küldött levelében.

Térey Jánost felvették a Székely Bicskarendbe, ez a kitüntetés mindig a nem Székelyföldön élő magyar írókat, költőket illeti meg, akiket mégis a magunkénak érezhetünk. A szokványostól kicsit eltérően Fekete Vince rap-szöveggel köszöntötte az új bicskarendi tagot, hisz a díjazottról is kiderült, hogy néha hajlamos az inkább a ritmusra és rímre, és kevésbé a dallamra vagy a más költészeti eszközökre épülő rap-versek írására. Alábbiakban álljon néhány sor ízelítőül:

„Agyadban míg tapló meggyúl
Földoblak mint sofőrt a Red Bull
Hogy nem szeretsz, hát fogadok most
Alkalmazkodom a feladathoz
Ne érezd magad a Klauzálón,
mert én ma Perlman-t laudálom
Öntse csak Buda fényeit
Szereda dicséri Téreyt”

Premiernek számított a Szabó Gyula Emlékdíj odaítélése. A híres prózaíró, ha élne, idén töltené 80. életévét. Ezúttal egy szintén homoródmenti származású ifjú alkotót tüntettek ki. Ifjabb Potozky Lászlóról van szó, akinek kisprózáit találhattuk meg a januári és augusztusi Székelyföldben. „Szabó Gyuláról tudjuk, hogy szinte a semmiből, 25 évesen lett országosan elismert író a Gondos atyafiság első kötetével. Potozky László még csak 22 éves, így bőven van ideje – három éve –, hogy megmutassa, mire képes. Annyi már most látszik, hogy a frissen induló prózaírók közül az egyik legtehetségesebb, sőt talán a legtehetségesebb, de ez később derül ki” – fejtette ki Lövétei Lázár László, főszerkesztő. Hozzátette, hogy a homoródalmási önkormányzat is fölkarolta az emlékdíjat. Maga a polgármester jött el személyesen átnyújtani az önkormányzat ajándékát.

Ismét egy új kitüntetéssel jutalmazzák a folyóiratban közlőket, ez is igazolja, talán, amit a jelenlevők megjegyeztek, hogy a Székelyföldnek a színvonala évről évre emelkedik.