A Csókos asszonyt ajánlják szilveszterre és farsangra

December 30-án 19 órától folyó évadjának harmadik bemutatóját tartja a Csíki Játékszín. A Csókos asszony című operettet vitték színre, melyről Parászka Miklós rendezővel, a társulat igazgatójával beszélgettünk. Megtudtuk, hogy az ünnepi előadáson, a nézők között az orosházi Gyopár Klub Hotel 3 ingyenes üdülési csomagját sorsolják ki.

Szőcs Lóránt

2010. december 13., 19:122010. december 13., 19:12

2011. január 06., 16:512011. január 06., 16:51

„A szórakoztató színháznak mindig helye van a repertoárunkban. Egy színház akkor veszi komolyan a feladatát, ha teljes felelősséggel szembenéz az elvárásokkal. Helyet kell adni az ünnepnek, a felszabadult szórakozásnak, biztosítani kell a rekreációt a közönségnek. Erre a feladatra a legmegfelelőbb és műfajilag a legvonzóbb is talán az operett. Társulatunk már többször is találkozott ezzel a műfajjal, ezúttal is egy szép történetet adunk elő nagyon kellemes és vonzó zenével, amit egy meglepetéssel szolgáló szereposztással viszünk színpadra” – indokolta a választást Parászka Miklós.

Szerinte az operett egy mese, egy felnőtteknek szóló mese, amit okosan, érzékenyen és szépen el lehet mondani. „Ez egy nemes feladata a színházművészetnek, mivel az operett a szerelemről, az élet igenléséről, a fiatalságról szól. Azt gondolom, hogy a mai világunkban erre mindenképp szükségünk van, létjogosultsága van a műfajnak. Fordulatos, vonzó történet, melyben úgy, ahogy a mesékben is történik, a megpróbáltatások után bekövetkezik a jó győzelme, a szív diadala, a szerelmesek egymásra találása. Ezt kínáljuk az ünnepekre, természetesen szilveszter előtt 30-án láthatják először, és ez az, amit a farsangi időszakban tartunk műsorunkon” – összegzett Parászka.

A fordulatokkal teli, romantikus történet Szilágyi László szövegkönyve, amelyhez az azóta már örökzölddé vált dalokat és a zenét Zerkovitz Béla szerezte. „A józsefvárosi Nagytemplom utcában Pünkösdi Katót ünneplik. A talált gyerekből primadonna lett, és beleszeretett az operett zeneszerzőjébe, Dorozsmai Pistába, aki Ibolya Ede dalszövegíróval együtt ugyanabban az udvarban bérel lakást, Kubanek hentestől, Katóka nevelőapjától. Pista és Kubanek titokban megszervezték Katóka ünnepélyes eljegyzését, csakhogy a vőlegény, múlt éjszakai lumpolása közben, az egyik lokál pincérénél hagyta a jegygyűrűket a számla fejében, ráadásul átaludta az egész napot. Már nincs idő helyrehozni a dolgokat, nemsokára elő kell állni a meglepetéssel, a gyűrűk meg sehol!” – vázolta fel a fordulathoz vezető előzményeket Budaházi Attila dramaturg.

Az utóbbi évek szokásához híven ezúttal is élőzenés előadásra számíthat a nagyérdemű. Két pályakezdő színészt is megismerhetünk az előadás során. Kiss Bora és Kónya Ütő Bence a Bolognai-rendszerhez híven három év egyetemi év után jelenleg a két éves mesterit végzik Marosvásárhelyen. Gyakorlatilag ötödéves, végzős hallgatók. „Nagyon szép előzménye van a munkánknak, hiszen a tavaly az egyetemi színpadon a színművész hallgatókkal ugyancsak egy operettet állítottam színpadra. Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című művéről van szó, ahol Kiss Bora és Kónya Ütő Bence főszerepeket játszottak. Innen származott az ötlet, hogy játékukat, énektudásukat a csíki közönségnek is bemutassuk” – emelte ki a rendező.

A másik meglepetés pedig – amire már a felvezetőben utaltunk –, hogy december 30-án hirdetik ki az orosházi Gyopár Klub Hotel jóvoltából felajánlott 3 üdülés-csomag nyertesét. Két személyre szóló hat nap pihenést, illetve egy hosszú hétvégét sorsolnak ki a bérletesek között, továbbá a jegyet váltó nézők közül valaki egy két személyre szóló, három napos pihenést nyerhet.

Csókos asszony (operett két részben)

Szerzők:
Szilágyi László – Zerkovitz Béla
Szereposztás: Báró Tarpataky: Fülöp Zoltán, Pünkösdi Kató: Kiss Bora, Dorozsmai Pista: Kónya Ütő Bence, Ibolya Ede: Kosztándi Zsolt, Rica-Maca: Benedek Ágnes, Hunyadiné: Dálnoky Csilla, Kubanek, hentes: Lőrincz András-Ernő, Salvator, főkomornyik: Giacomello Roberto, Csipcsala, pék: Bodea Tibor, Rendőr: Bilibók Attila, Hentesinas: Pap Tibor, Orfeumi lányok: Fekete Bernadetta, Ráduly Beáta, Zsigmond Éva-Beáta, Pincér a Wampeticsben: Kiss Ernő
Zenekar: Ráduj Gábor, Szőgyör Árpád, Veress Csaba
Ügyelő:
Tatár Attila Súgó: Dósa Erzsébet
Dramaturg: Budaházi Attila
Zenei vezető: Manfrédi Annamária
Koreográfus: Horváth Gyula-Antal
Díszlet-jelmeztervező: Kelemen Kata
Rendező: Parászka Miklós

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Idegenkezűségre gyanakodnak, szándékos gyújtogatás történhetett a templom közelében

Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.

Idegenkezűségre gyanakodnak, szándékos gyújtogatás történhetett a templom közelében
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
Hirdetés