A Bumerángos halász könyve

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Könyv- és lemezbemutató helyszíne volt a Vigadó Művelődési Ház. Gáspáry István Zsolt a Medve lelke című könyvét ismertette egy lemezbemutatóval egybekötött kulturális délutánon. A kézdivásárhelyi születésű író jelenleg a csíkszeredai Retró rádiónál dolgozik.

Bartos Lóránt

2010. május 28., 11:022010. május 28., 11:02

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

Gáspáry István a 70-es évek egyik úttörő együttesének, a kézdivásárhelyi Bumerángnak az alapító tagja. Évtizedeken át a horgászatnak élt, jelenleg rádiósként dolgozik, s íróként is kipróbálva magát, az első könyvét Kézdivásárhelyre is elhozta. Abba a városba, amely negyven évvel ezelőtt befogadta őt, és elmondása szerint segített neki, hogy zenész és író legyen. A családias hangulatú találkozón részt vettek az egykori zenész és horgász barátok, a rég nem látott ismerősök, akikkel újra felidézték az együtt töltött időt.

A bemutatót Ferencz Attila, a Vigadó Művelődési Ház igazgatója, a szerző barátja nyitotta meg: köszöntve a jelenlevőket, majd Gáspáry mesélt a könyv megszületéséről. Szólt a harminc éven át űzött szenvedélyéről, a horgászatról is, s így vele együtt képzeletben bebarangolhattuk az erdélyi horgászvizeket. Gáspáry Istvánnak rég dédelgetett álma valósult meg ezzel a kötettel, mely nem csupán horgásztippeket és humorral tűzdelt történeteket foglal magába, hanem egy albumot is, mely életének fehér és fekete fotóit tartalmazza.

A Bumeráng együttes egykori énekese erre az alkalomra az újonnan megjelent lemezét is elhozta. Elmondása szerint a száz kilométeres távolságok egyre nehezebben leküzdhetők úgy neki, mint kézdivásárhelyi zenészbarátainak, ezért úgy döntött, hogy a Bumeráng hagyományait és stílusát megőrző lemezt jelentet meg.

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

A Te csak mosolyogj című lemez kezdődalát Gáspáry az együttes tagjainak és az elmúlt harminc évnek ajánlva le is játszotta a könyvbemutatóval egybekötött lemezbemutatón. A találkozó végén az író elárulta, hogy tervbe vette a Bumeráng sztori megírását is.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
Hirdetés