Fotó: Pál Gábor
A Kékiringó Alapítvány 2011-ben tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Gyermek- és Ifjúsági Néptánccsoportok Fesztiválját, avagy ismertebb nevén a Kékiringó Néptáncfesztivált Székelyudvarhelyen.
2011. május 25., 17:342011. május 25., 17:34
2011. május 26., 12:502011. május 26., 12:50
„A rendezvény évekkel ezelőtt azon ötlet alapján indult, hogy minél több gyerekkel, fiatallal megszerettessük a néptáncot, népzenét” – mondta el portálunknak a szervező, Both Aranka. Megtudtuk, a fesztivál remek lehetőséget nyújt a részt vevő ifjúságnak, hogy egy népcsoporton belül különböző vidékek kultúráját, hagyomány- és szokásvilágát megismerje, továbbá sajátját gyakorolja és társaival megismertesse.
„A fesztivált rendszerint a húsvét utáni héten szoktuk megrendezni, mivel eddig akkor vakáció volt, és a böjt időszaka is lejárt. Idén azonban kicsit másként alakultak a dolgok, mivel a szünidő húsvét elé került, az ünnep utáni héten pedig már május elseje volt, ezért a múlt hét végén (május 21., szombat – szerk. megj.) került sor a Kékiringó Néptáncfesztiválra” – magyarázta a szervező.
Idén a fesztivál meghívottjai a Gereben, Gyeremekláncfű (Alsósófalva), Ide, lábam! (Parajd), Ki-Kikerics (Segesvár), Kikerics (Segesvár) és Ördögborda (Balánbánya) néptánccsoportok voltak. „Több csoportot is meghívtunk, de volt, akinek már máshova volt meghívása, volt, aki anyagiak miatt nem tudott eljönni, mert egyszerűen nem volt pénze buszra. Ez különben egy elég nagy gond mindenkinél, így nekünk, házigazdáknak is, hisz majdnem az lett a mottónk, hogy Kicsi pénz, kicsi fesztivál!” – számolt be Both Aranka. A szervező és a Kékiringó Néptánccsoport vezetője azonban hozzátette, hogy mindezektől függetlenül ügyes kis találkozó sikeredett idén is, és jó érzés volt látni, ahogyan a gyerekek fejlődnek és egyre jobban ropják a táncot.
A szombati néptáncfesztivál délután 16 órakor vette kezdetét a Márton Áron téren, ahonnan az összesereglett táncosok csoportosan vonultak le a Kossuth utcai UFF nagyterméhez. Az öt órakor kezdődő ünnepi műsort este 8-tól táncház követte a belvárosi unitárius templom melletti Kriza János-teremben, ahol a Kékiringó zenekara, Forró István, Román Hunor, Orbán Ferenc és Csibi Szabolcs biztosította a talpalávalót. „Hajnalig tartó táncház igazolja azt, hogy tényleg van értelme a néptáncfesztiválnak, nemcsak egy kirakatműsorért jönnek hozzánk a meghívottak” – summázott a szervező, aki ezúton is köszönetét fejezi ki az esemény támogatóinak, a Communitas Alapítványnak, a Harmponannak, a Friske Pannak, a Vidéki Pékségnek és az Amigo & Intercostnak, valamint a felvonulásban segédkező székelyudvarhelyi rendőrség munkatársainak.
Végezetül megtudtuk, a munka ezek után sem áll meg a Kékiringó Néptánccsoportnál: jövő héten, a városnapok keretén belül gyermeknapi sokadalom lesz érdekes foglalkozásokkal, népdalvetélkedővel és gyerekkoncerttel.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!