
A Godot Dumaszínház tagjaként az elmúlt egy évben főként a Comedy Centralon, a Rádiókabaréban nevettetett a csíkdánfalvi humorista. Ennek ellenére szívesen tesz eleget hazai felkéréseknek is, mint például szerda este a csíkszeredai Extasy klubban.
2010. június 01., 18:152010. június 01., 18:15
2010. július 06., 12:472010. július 06., 12:47
„A stand-up comedy-nél nem elég, ha humoros vagy, kell, hogy szimpatizáljon a közönség, a megjelenés, a beszédmód mind fontos” – vallja. „Féltem attól, hogy erdélyiként hogyan viszonyulnak hozzám... Egyfelől egzotikumként kezelnek. Ezért kissé mérges is voltam, nem akarom, hogy beskatulyázzanak, ne várják el tőlem, hogy mindig székelyes poénokkal jöjjek” – mondja nevetve.
Vannak ezek az úgynevezett gegpartik, amikor megbeszéljük a poénjainkat, tudunk segíteni egymásnak. Előfordul, hogy elmesélünk egy-egy sztorit, megtetszik valakinek, tud rá írni poént, és kölcsönkéri. Nem szívatnak, nem csicskáztatnak, nagyon rendesek. Benk Dénessel például barátok is lettünk, beszédtechnikában is segít, kijavít” – sorolja tapasztalatait.
Szerdán, június 2-án 22 órától az éppen aktuális nyári, nyaralásról szóló – megtörtént, avagy kitalált – történetekkel, improvizációkkal szórakoztatja majd a közönséget. Lesznek interaktív részek is, de hogy miről is szólnak a történetek, nem árulta el. A belépés díjtalan.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.