
Fotó: Both Ildikó
Rendhagyó rendezvénysorozatot kezdeményezett Sepsiszentgyörgyön az ERSZI Egyesület, melynek során egész hétvégén utcazene fesztiválra kerül sor. A rendezvény több helyszínen zajlik, ingyenesen.
2010. szeptember 18., 13:222010. szeptember 18., 13:22
2010. szeptember 19., 14:392010. szeptember 19., 14:39
Fotó: Both Ildikó
A sepsiszentgyörgyi ERSZI Egyesület munkatársainak régi vágya valósult meg azzal, hogy életre hívták az utcazene fesztivált, melynek ötletét a veszprémi fesztivál adta. Az utóbbi már nemzetközi elismerést is kivívott, a szentgyörgyi szervezők pedig szeretnék ezt a kezdeményezést hasonló színvonalúvá fejleszteni.
Fotó: Both Ildikó
Elmondásuk szerint a rendezvény lehetőséget ad a bemutatkozásra olyan vállalkozó szellemű zenészek számára, akik közvetlen kapcsolatot tudnak teremteni a közönséggel minimális technikai feltételek mellett, így is népszerűsítve az élő zenét. Hétvégén a város több pontján egyszerre zajlanak a fellépések, a zenészek pedig bíznak benne, hogy a közönség a földre elhelyezett kalapokban is kinyilvánítja tetszését.
Fotó: Both Ildikó
A fellépő zenekarok között a helyiek mellett bukaresti, kolozsvári, csíkszeredai zenészek is vannak, a fellépőknek nem kell egy megadott stílust követniük, illetve nincs hangszer és előadási kötöttség sem, ez pedig még izgalmasabbá teszi a fesztivált. Péntek délután az Erzsébet parkban több zenész is előadott különböző magyar slágereket, ugyanakkor az arrajárók ingyen ölelést is kaptak a szervező fiataloktól. A zenélés egész hétvégén tart, különböző helyszíneken: parkban, kocsmákban, teázókban szórakoztatják élő zenével a sepsiszentgyörgyieket a fellépők.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.