Ötéves és 81 éves úszó is szelte a habokat szombaton a marosvásárhelyi Víkendtelepen, ahol másodjára szervezték meg a Swimathon elnevezésű jótékonysági úszóversenyt. Bár az esemény nem egy szokványos megmérettetés, győztes itt is van: a Mini Max csapata győzött 72 leúszott hosszal.
2012. július 09., 16:062012. július 09., 16:06
2012. július 09., 16:142012. július 09., 16:14
Jelentős nézőközönség mellett zajlott idén is a Swimathon a Marosszéki Közösségi Alapítvány szervezésében szombaton, amely idén a Légy közösséged úszóangyala! szlogen alatt futott. A bejelentkezett csapatok mellett utolsó pillanatban még egy csoport jelentkezett az úszásra, így 11 csapat 58 úszója szelte a medencehosszakat egy órán keresztül. A legidősebb versenyző a Tékabarátok csapatában volt és már a 81. évét is betöltötte, egy másik csapatban pedig ötéves úszó is akadt. Az Alpha Transilvană egyesület Kitartás elnevezésű csapatában pedig még két sérült gyerek is úszott.
115 támogató, több mint 8000 lej
A tizenegy csapat tizenegy különböző projekttel versenyzett, a megmérettetésükhöz pedig az is hozzátartozott, hogy támogatókat keressenek a projektjükhöz. Így volt, aki gyerekfesztiválra, mások mozgássérültek parkjára, gyerekeknek szóló tornateremre, vagy épp a bolyais világtalálkozóra gyűjtöttek. A támogatók vagy fix összeggel támogatták a kiválasztott projektet, vagy egy bizonyos pénzösszeget ajánlottak fel minden leúszott körre, így serkentve az úszókat arra, hogy minél gyorsabb tempót diktáljanak maguknak. Sokan 1 lejt ajánlottak fel körönként, mások 3 vagy 5 lejt, de olyan is volt, aki 10 lejt fizetett egyik csapatnak minden leúszott kör után.
„Összesen 115 támogatótótól 8239 lejre érkezett felajánlás, a helyszínen 2400 lej folyt be” – tudtuk meg a Swimathon főszervezőjétől, Gál Sándortól, aki hozzátette: a maradék összeg átutalással folyik be a versenyzők bankszámlájára.
596 medencehossz egy óra alatt
Az egy órás időtartam alatt a Mini Max csapatnak sikerült a legtöbbet úszni, összesen 72 kört, az összegyűlt pénzből pedig egy 6 és 14 év közötti gyerekeknek szóló sporttermet szeretnének felszerelni. A Bolyai Team lett a második, nekik 64 kört sikerült leúszni és a szeptemberben esedékes Bolyais világtalálkozó megvalósításáért úsztak. Őket követte a Kőszikla IFI csapata, 59 kört úsztak egy gyerektáborért. A tizenegy csapat 596 medencehosszat úszott összesen, ami 29,8 kilométert jelent.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.
Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
szóljon hozzá!