Minden ősszel, a tanév kezdetekor programajánlóval jelentkezik az Udvarhelyi Fiatal Fórum, s ez most sincs másképp. Igaz, a nyári időszak sem telt tétlenül. Szinte minden hétre jutott egy tábor, egy esemény, és amikor nyugodtság honolt az UFF-irodában, akkor nagy erőkkel folyt a jövő évi programtervezés. Ennek a munkának köszönhetően sikerült már szeptember második hétvégéjére egy tábort szervezni, ugyanakkor a strand szezonzáró rendezvényét tető alá hozni, és az őszi-téli időszak hétvégéit és hétköznapjait programokkal megtölteni.
2011. szeptember 15., 16:122011. szeptember 15., 16:12
A szeptember 9–11. között megrendezésre került tábor a sulikezdés előtti utolsó vakációs program volt 40 középiskolás és egyetemista fiatal számára. Az Együtt a közösségért! Együtt a természetért! címet viselő rendezvény tematikája egyaránt magában foglalta a környezetvédelmet és közösségépítést, melyek előadások, műhelymunkák formájában kerültek terítékre. A program meghívottai, előadói Csáki Rózália (Civitas Alapítvány), Kilyén Barna (Vultikulus Földrajzi társaság), Somogyi Attila (Europe Direct Információs Központ) és Hajdó Csaba (Sentega Group). A tábor helyszíne a szelterszfürdői nagy turistaház területe volt, ahol a tavalyi évben is helyet kapott az UFF Forrásvizeink programjának egyik tábora. Jelen rendezvényt Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, illetve az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság támogatja.
Az előadások, beszélgetések egymásra épülve, egymást kiegészítve egy tiszta képet alkottak a közösségi szerepvállalás megvalósulási formáiról és lehetőségeiről. Szó esett a civil szervezetek elhelyezkedéséről, céljairól, a civil kurázsiról. Az Együtt a közösségért! Együtt a természetért! nevet viselő tábor során felújításra kerültek a tavaly felállított Forrásvizeink program táblái, valamint – ellátogatva Szelterszfürdő fő forrásaihoz – a fiatalok megkóstolták, megvizsgálták a helyi borvizeket.
Szintén az iskolakezdéssel párhuzamosan startoltak az UFF szokásos gyűlései, ahol már a programok szervezése, tervezése kezdetét vette. Cigiellenes kampány, Színezd újra! program folytatása falfestéssel és a város szépítésével, majd tízedik alkalommal kerül megrendezésre az Amatőr Színjátszó Fesztivál, amit az év legnagyobb uffos sporteseménye követ, az Erdélyi Labdarúgó Diákkupa. Természetesen nem marad ki idén sem a Mikulás-szolgálat és folytatódnak a Rendhagyó Tanórák is.
A gólyabálok időszaka is vészesen közeledik, kirajzolódnak az időbeosztások és hamarosan elkészül a gólyabálnaptár, melynek utolsó pontja az uffosok által rendezett Városi Gólyabál, ami november közepére várható.
Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
szóljon hozzá!