TutajON az Olton

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hulladékokból épített tutajokon igyekeznek majd Tusványosra: TutajON címmel, környezetvédelemre irányuló figyelemfelkeltő akciót szervez a csíkszeredai Geneva GEA civil szervezet több szervezettel közösen.

Péter Beáta

2014. július 15., 18:082014. július 15., 18:08

2014. július 15., 18:462014. július 15., 18:46

Egy pillepalackokból készített tutajon, az Olt folyón leereszkedve érkezett meg Vízi Balázs és Hunyadi Koppány tavaly Tusványosra. Akkor is azzal a céllal tették meg ezt a nem szokványos utat, hogy felhívják a figyelmet a folyó szennyezettségére. Idén folytatnák a figyelemfelkeltést, mostani projektjük több részből áll, és időközben több civil szervezet is csatlakozott hozzájuk.

Hulladékgyűjtés és újrahasznosítás

Közel száz személy fog részt venni az Olt Csíkszereda és Tusnádfürdő közötti szakaszának megtisztításában július 19-én. „A cél, hogy próbáljunk egy kicsit az emberek mentalitásán változtatni valamilyen formában, és azt elérni, hogy ne megtisztítani kelljen folyamatosan az Olt mentét, hanem tisztán tartani. Tavaly ennek már volt egy előzménye, akkor inkább kalandos útnak indult, de mivel nagy szennyezettséggel találkoztunk, egyre inkább éreztük, hogy ebből többet is ki lehetne hozni azon túl, hogy csak egyszerűen leevezünk az Olton. És innen jött az ötlet, hogy szervezzünk egy ilyen akciót, többen, közösen vegyünk részt ebben, próbáljunk meg változtatni a mentalitáson és tisztán tartani a környezetünket” – mondta el Vízi Balázs, a Geneva GEA elnöke, az egyik kezdeményező a kedden tartott sajtótájékoztatón.

Vasárnap a hat munkaponton – Csíkszereda, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csatószeg, Tusnádfalu és Tusnádfürdő – összegyűjtött hulladékból az újrahasznosíthatóakat a zsögödfürdői strandra szállítja az Eco-Csík Kft., ezekből, főként a pillepalackokból, a kezdeményező egyesület a Zöld SzékelyFöld Egyesülettel (amely már tavaly is felkarolta a kezdeményezést), valamint a Gyulafehérvári Caritas, a CsíkiDT és a CSTIT tagjaival közösen tutajokat készít.

„Már tavaly nyomon követtük ezt az akciót, és úgy gondoltuk, hogy nagyon hasznos, csatlakoznunk kell. Mivel én a fogyatékkal élő fiatalokkal dolgozom, jött az ötletünk, hogy menjünk ki szemetet szedni fogyatékkal élő fiatalokkal, azért is, hogy megmutathassuk: ha képességeiknek megfelelően adunk nekik feladatot, akkor azt el tudják végezni. Tutajozni nem fognak a fogyatékkal élők, bár az egyik kollégám mondta, hogy ő egy fogyatékkal élő kisfiúval ki fogja egy szakaszon próbálni, ezzel is bebizonyítva, hogy mindenre képesek, ha megfelelő segítséget kapnak a részünkről. Nagyon sok munkatársunk csatlakozott, nagy lázban van a szervezet, még Marosvásárhelyről is jönnek a kollégáink” – mesélte lelkesen Váta Emese, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa. „Ez egy fontos és figyelemre méltó dolog, hogy ha a fogyatékkal élő fiatalok is részt vesznek ebben, akkor mi is be tudunk és tudnánk kapcsolódni még sokkal többen a gyűjtésbe és odafigyelni környezetünkre. Összeszedjük most a hulladékot, bár nem a mi feladatunk lenne” – mutatott rá Vízi Balázs.

Tutajozás Tusványosig

A közösen elkészített csónakokkal, tutajokkal július 26-án reggel 9-kor szállnak vízre Csíkszentimrén a csapatok. Idáig hat csapat nevezett be a közös tutajozásra, de péntekig még bárki jelentkezhet, aki szívügyének tekinti a környezet védelmét. Az akcióhoz az esemény Facebook-oldalán lehet csatlakozni, az ott található jelentkezési lapot kitöltve.

„A tapasztalatokból ítélve elég emberpróbáló kaland. Idén magasabb a vízszint, nagyobb lesz a sodrás, erősebbek az áramlatok. Mindenképp 18 éven felüliek vehetnek részt az evezésben, saját felelősségre. Mi igyekszünk a legtöbbet megtenni a biztonságért, biztosítunk mentőmellényeket, védősisakokat és csapatokat, akik követik az evezősöket a folyópartról. Viszont minden veszélyre mi sem készülhetünk fel, úgyhogy javasolnám, aki benevez, bizonyosodjon meg arról, hogy nem fél a víztől, nagyon jól úszik és ki is fogja bírni az utat” – hívta fel a figyelmet Vízi.

A tervek szerint nyolc óra alatt eveznének le a csapatok Tusnádfürdőig. A Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén felállított TutajON sátorban megtekinthetők lesznek a hulladékból készült úszóalkalmatosságok, melyeket majd az említett hulladékgazdálkodási cég újrahasznosít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
Hirdetés