
Túljelentkezés miatt közönségszavazással döntik el, kik vehetnek részt az idei Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényre április elején kerül sor, fő meghívottja pedig a Pokolgép zenekar.
2010. március 25., 08:352010. március 25., 08:35
2010. április 07., 19:232010. április 07., 19:23
Fotó: Archív felvételek
A szervezők szerint az idei találkozó sikeresebbnek ígérkezik az eddigieknél, hiszen túljelentkezés van a fellépő együtteseknél. A megengedett hat-hét zenekar helyett tizenegy együttes jelentkezett, így közönségszavazással döntik el, kik lépjenek fel a Pokolgép előtt. Szavazni az EMI honlapján lehet, a pontokat összesítik, és ez alapján hoz majd döntést a szervezőcsapat. Az együttesek Maros, Kovászna és Hargita megyéből jelentkeztek, különböző zenei műfajokat képviselnek, és saját kis video felvételeiket is közzétették, megkönnyítve ezáltal a szavazók dolgát. Olyan zenekar is van a jelentkezők között, melyet már jól ismer a szentgyörgyi közönség, hiszen felléptek városnapokon, illetve a tavalyi diákfesztivál döntősei voltak. Ugyanakkor egy alig féléves együttes is jelentkezett, ők egy saját számmal rendelkeznek, de úgy gondolják adaptációik jól sikerültek. Céljuk a szórakozás és szórakoztatás, remélik sikerül majd megnyerni a közönséget.
Fotó: Archív felvételek
Fotó: Archív felvételek
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
szóljon hozzá!