Tréning a beteg és az egészséges szervezetekért is

Gazdasági válságban nem lemondani kell a szervezetfejlesztő tréningekről, ellenkezőleg: még inkább alkalmazni, ugyanis a team building növeli az alkalmazottak munkakedvét, ezáltal a teljesítményt is. Az M&Co Europe Training ügyvezetője, Incze Sándor szerint egy jó tréning csodákra képes a „beteg” és az „egészséges” szervezetek esetében is.

2010. november 15., 13:312010. november 15., 13:31

2010. november 15., 15:452010. november 15., 15:45

Galéria
– Mitől nyertek ennyire létjogosultságot a tréningek? Mi az, ami miatt nagyon gyakran hallunk róluk manapság?

– Leginkább a multinacionális cégeknek köszönhető, amelyeknél mindennapi dolog a tréning. Ez lassan-lassan eljutott kisebb vállalkozások vezetőihez is. Amikor 2005-ben Marosvásárhelyen elkezdtük, olyanokat kérdeztek tőlem, hogy milyen méretben árulom a tréninget, annyira nem ismerték. Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet.

– Kiknek szól?

– A szervezetben minden szinthez szól, kezdve a vezetőktől, csoportvezetőktől, egészen az eladókig, gyártórészlegen dolgozókig. Mindenhol fontos a jó együttműködés, a konfliktusmentes munka. Illetve, ha van konfliktus, az pozitív kimenetelű legyen és ne negatív. Kreatív vita legyen és ne visszafojtott indulatokkal teli, gyűlölködő légkör. Ezt nevezem én beteg szervezetnek. Sok ilyennel találkoztunk, és sokat meg is gyógyítottunk.

– Csak beteg szervezetek szoktak tréningeket igénybe venni?

– Nem, sőt, sokszor éppen azok látják ennek hasznát, akik a cégvezetésben felismerik, hogy milyen fontos az együttműködés. Minden tréningnek van egy bumm-effektusa, ami azt jelenti, hogy a tréning után két hétig hihetetlenül látszik a hatás. Az emberek meg akarják váltani a világot, mindenki jóban van mindenkivel, rendeződnek a konfliktusok és teljesen másként működnek együtt. Két hét után ez a pozitív hatás visszaesik valamennyire, és egy szinten stagnál. Három hónap után mondhatjuk azt, hogy ahova elért a csoport, annyit ért a tréning valójában.

– Milyen közvetlen hatásai vannak egy cégre, egy szervezetre?

– Olyan eladási csoportban, amelyben a tagok még soha nem voltak tréningen, megdöbbentő az eredmény. Alapvető technikákat tanulnak meg, amelyekkel 60-70 százalékkal növelik az eladásukat. Ilyen például, hogy ne beszéljen feltételes módban, ha elad, vagy ne kérjen elnézést a zavarásért, ha felhív valakit. Persze az oktatás nem úgy zajlik, hogy a tréner tanácsot ad, hanem rávezeti a résztvevőt a megoldásra: amennyiben ő mondja ki, hogy tényleg nem kellene feltételes módban beszélni, saját felfedezésének tekinti, és biztos megjegyzi.

– Milyen problémákkal fordulnak leginkább önökhöz a cégek?

– Az elején mindenki eladási tréninget akart, nagyon nehezen tudtam meggyőzni őket, hogy nem így kell kezdeni, először kommunikálni kell tanulni. Mindenki eladási eredményeket akar, ez fontos is, de az eladás akkor működik, ha van egy alap, amire építeni. Nem csak az eladási csoportot kell építeni, hanem azokat is, akik a háttérben dolgoznak. De van konfliktuskezelés, csapatépítés, vezetői tréningek, retorika, konfliktus menedzsment, emellett pedig különböző speciális tréningek is, amelyek bizonyos fajta kommunikációs stratégiákat tanítanak meg. Ilyen például a SPID módszer, nagyon érdekes, megismeréséhez ajánlom a www.spidtraining.ro honlapot.

– Válság miatt nem fordulnak gyakrabban a tréning módszeréhez?

– A tréning keresett, ha jól megy a gazdaság, illetve, amikor válság van. Annak ellenére, hogy mindenki a tréningpiac bebukásáról beszélt, körülbelül 200 százalékos árbevétel növekedésünk volt 2010-ben 2009-hez képest. 2009-ben igaz volt egy kis megcsappanás. Nem mert senki befektetni, mert attól féltek, csődbe megy a világ. 2010-ben aki túlélte, tudta, hogy túl fogja élni ezután is, és elkezdett fejleszteni.

– Válságban mit tud nyújtani egy cégnek a módszer?

– Motivációt. A demotivált embereket motiválttá teszi, a munkakedv és a teljesítmény hihetetlenül megnő.

– Milyen egy jó tréner? Mit tud egy jó tréner?

– Az eredményes tréner az, aki rendelkezik a „csoportozásra” – mint módszerre – megfelelő előképzettséggel, szakmai rálátással (pszichopatológiai ismeretek, az indulatáttétel professzionális kezelése stb.) és rendelkezik a gazdasági szférában eltöltött kellő vezetői vagy értékesítési gyakorlattal.


Az M&Co Europe Training több mint 160 referenciával rendelkező nemzetközi tréning cég. További információk a training@mcotraining.ro e-mail címen, vagy a www.mcotraining.ro weblapon.

(x)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés